Irodalom- és művelődéstörténeti alapfogalmak S. Horváth, Géza Irodalom- és művelődéstörténeti alapfogalmak

52⁵²Dictiontiaire de l'académie des beaux arts III, 41.

53⁵³Ld. ehhez Wh. Davis monográfiáját (1989), a téma bőséges irodalomjegyzékével.

54⁵⁴Persze különbséget kell tennünk „követhetőség” és „ismételhetőség” között. Az egyiptomi művészet ismételhetőségre épül: a rituális koherencia funkcióterében helyezkedik el, és mentes mindennemű változtatási kényszertől. Ezzel szemben a nyugati művészet követhetőségre, más szóval változtatást feltételező ismétlésre épül. Innét, hogy a klasszikus mű formája nem egyszerűen kötött, hanem egyszerre autonóm és reflexív. Haydn op. 33. vonósnégyesei valóságos kompozícióművészeti traktátusok, Polüklétosz pedig írásos traktátust mellékelt a Doriphoroszhoz.

55⁵⁵Oppel 1937,23-25. o.; Elektra 50. o. skk. („Az ész kánona”)

56⁵⁶Oppel 1937, 20-23. o. Ld. az euripidészi versláb-méricskélés paródiáját Arisztophanész Békák című darabjában (797 skk.) (Arany János fordítása)

Hoznak vonalzót és mértékrudat

És összehajtható négyszeg téglamérőt,
S függőt meg éket; mert Euripides
Soronkint méri a tragoediát meg.

57

⁵⁷Pl. Aeschin 14; további adatokért ld. Oppel 1937, 51-57. o.

58

⁵⁸Oppel 1937, 57-60. o. A kanón Philónnál a Dekalogoszra vonatkozik, nem a Tóra egészére. Mások kanónnak neveznek minden egyes törvényt.

59

⁵⁹K. Aland 1970,145. o. skk.; A. M. Ritter 1987, 97. o. skk.

60

⁶⁰A legősibb ismert kánonlista, a Muratori-töredék például úgy definiálja a kánoni könyveket, mint amelyeket „se publicare in ecclesia populo... potest”, vagyis amelyek „a gyülekezetben a nép előtt közzétehetők”, tehát az istentiszteleten felolvashatók.

61

⁶¹Ehhez ld. H. Käsemann (1970) gyűjteményes kötetét.

62

⁶²A kanón tész analogiasz: „aránymérce”.

63

⁶³Ezt hangsúlyozza E. A. Schmidt 1987, 247. o.

64

⁶⁴Oppel 1937,69. o. skk.; Pfeiffer 1970, 255. o. Első előfordulása alighanem Euszebiosz Egyháztörténetében (Hist. Eccl. 6.25,3).

65

⁶⁵H. Günther, in. A. és J. Assmann 1987, 138-148. o.

66

⁶⁶K. Wright, in. A. és J. Assmann 1987, 326-335. o.

67

⁶⁷Z. Leiman 1976; F. Crüsemann 1987.

68

⁶⁸A „kánon” szónak nincs a héberben megfelelője, csak kanonikus szövegekre vannak kifejezések. Különösen fontos és tanulságos a Javei szinódus megállapítása: a kánoni szövegek „tisztátalanná teszik a kezet”, vagyis érinthetetlenek, akár valami szent tárgyak. Ld. A. Goldberg, in. A. és J. Assmann 1987, 209. o. 4. jegyz.

69

⁶⁹Erre elsősorban E. A. Schmidt 1987 hívta fel a figyelmet.

1

¹Rhys Carpenter, Argeiphontes AJA 54/1950, 182. 1.

2

²Göttingische Gelehrte Anzeigen, 1954, 45. 1.

3

³E feltétlenül helyes elvet már szinte korát meghaladó éleslátással érinti Nägelsbach –Autenrieth, Homerische Theologie, 18843, 117.1. is (Wenn wir in den Monumenten einer keineswegs abgeschlossenen Welt- und Religionsanschauung, die wir selber erst kennenlernen, von vorne herein das streichen wollten, was nicht in das von uns mit moderner Anschauung – denn die alté wollen wir ja erst kennenlernen – construirte System zu passen scheint, so wäre das eine Thorheit, nicht minder als eine ähnliche Statistik, welche in der Sprache uns gerade der interessantesten Findlinge berauben würde.).

4

⁴L. W. Kranz, Das Verhältnis des Schöpfers zu seinem Werk in der althellenischen Literatur, NJhbb. 53/1924, 65-86. 11.; O. Falter, Der Dichter und sein Gott bei den Griechen und Römern, 1934. (utóbbit nem láttam).

5

⁵A Múzsák kilétéről lent kifejtendő felfogásból előlegezve: Homéros, sőt Hésiodos is már csak keveset sejtenek, ill. sejtetnek a Múzsák ősi, számukra homályos eredeti alakjáról és szerepéről. Ezek Homéros és Hésiodos korában mér régen mint Apollón mellé szublimált »istennők« ezerepeinek, tiszteletüknek régi és részben feledt, részben felejtetett a tradíciója.

6

⁶Brinton, Religions of Primitive Peoples, 1897, 58 k. – A »spirits inspire magieians« gondolatahoz 1. Carveth Read, The Origin of Man and of his Superstitions, 1920, 207 kk. 11.

7

⁷Homer I, 19152, 233. 1.

8

⁸Finsler, i. h. 338 k.

9

⁹E gondolatnak a fejlődése az antikvitástól a jelenig külön tanulmányt érdemelhetne. Goethe »Euphrosyne« c. nagy elégiájában még teljesen az antikvitás szellemében írta : "Nur die Muse gewährt einiges Leben dem Tod« ; Szaltikov-Scsedrin már mai szemmel úgy fogalmazta, hogy az irodalom és a propaganda egy és ugyanaz"; ezzel szemben W. F. Otto elfogása, hogy "der wahre Sinn und Grund des Ewigkeitsglaubens liegt Wissen, dass das Wort des Dichters, das die Muse gesprochen, ein göttliches Wort ist", a másik póluson merő misztikába vész.

10

¹⁰L. Svoboda, i. h. 353. 1.

11

¹¹Lényegileg hasonlót állít Trencsényi-Waldapfel Imre, Hésiodos, Munkák és Napok, 1956, 179. 1., amikor rámutat, hogy legalábbis a Theogonia szerint mint a Múzsa kedveltjei, mint »az embereket boldogító szép szónak, a Múzsák jóvoltából birtokosait egymás mellett állnak. azaz egyet érnek: az ítéletével az. igazságot helyreállító király és az énekével bánatot és gondot feledtető költő. W. F. Otto, 35 k. római analógiákkal (?) akarja megtámogatni, hogy Th. 80 kk. Kalliopé a tiszteletreméltó királyok mellett is áll. Részemről mégis azt hiszem, hogy a Múzsa hatáskörének a királyokra való kiterjesztésében jelentősebb szerepe volt a βάζω igéből való, talán nem is kimondottan népetimológiai származtatás közbejöttének. Egyébként Henri Lavachery, Vie des Polynésiens 51. 1. szerint is (amire Vajda László szívessége hívta fel figyelmemet) a főnök meggyőző szónoki képessége a polinéziaiaknál is elsőrangúan fontos minősítés: »Les Polynésiens sont aussi de grands orateurs. La puissance magique des chefs se manifestait notamment dans le caractére persuasif de leurs discours, qu'ils scandaient au moyen d'un báton décoré de la téte d'un ancétre divinisé (Nouvelle Zélande, Mar-quises, ile de Páques). A szintén költőtől és királytól egyaránt viselt »bot« szerepét illetően vő. lent. 50. j., majd H. r. b.)

12

¹²Egy hatti analógia legalább is megerősíti felfogásomat, hogy a βασιλεύς szót – akárhonnan is eredt az valójában – Homéros és Hésiodos szükségképp annak az embernek a megjelölésére értették, akinek joga volt a gyülekezetben az elnöklő király vagy törzsfő előtt beszélnie, mint az Agamemnón-összehívta gyűlésben Achilleusnak, Kalchasnak stb. így ígéri meg Mattusilis fiának, kik »nem fognak vele beszélhetni*, vagyis hányan lesznek kizárva a gyűlésekből, ami talán azt akarja jelenteni, hogy hány társadalmi kategória szavának erejétől nem kell tartania (?). Így legalább Gurney, The Hittites, 19542, II, 3 (Social Classes c. pontban, 68. k.) : »In addressing his son he remarks : „The elders of Hatti shall not speak to thee, neither shall a man of ..., nor a man of Hemmuwa, nor a man of Tamalkiya, nor a man of ..., nor indeed any of the people of the country speak to thee.'« ; nyilván (magyarázza Gurney), fiát bátorítva, hogy ezek az emberek nem lesznek terhére. Furcsa természetesen, hogy az »elders« is ki vannak zárva a tanácskozásból, de ez Gurney szerint az ottani helyzetből folyik : A hettita állam egy, eredetileg több független városközösségből álló és vének testületeitől kormányzott bennszülött lakosságra rátelepedett, zártkörű kasztnak volt az alkotása. A vének tehát az őslakosság képviselőit jelentették volna, és Hattusilis megnyugtatásnak szánta, hogy ezek nem lesznek jelen a kommunitás (pankus) gyülekezeteiben (?). A további kérdésben, hogy a Wasil, Wasizzil és hasonló hatti istennevek összefüggnek-e és hogyan, a görög βασιλεύς tövével, nem érzem magam illetékesnek. A minosi szövegekben előforduló basi szóról máig csak bibliográfiából ismerem E. Peruzzi sokat igérőnek látszó dolgozatát : L'origine minoénne du mot βασιλεύς, Onomastiea II/1948, 49–74 11. – Más oldalról támogatja a szövegben említett gondolatot Solón (fr. 1, 51 k.), aki a különböző foglalkozások (kereskedő, paraszt, kézműves, jós, orvos stb.) közt említi azét is, aki a Múzsáktól kioktattatva a kívánt bölcsességgel rendelkezik, azaz szavát pozitív irányban is tudja érvényesíteni. A 1. dictator < dico összefüggést is, amire Szabó Árpád hívta fel figyelmemet, meg kellene vizsgálni.

13

¹³Vö. F. I. M. De Waele, The Magic Staff or Rod in GraecoItalian Antiquity, 1927, és RE s. v. Stáb. Hogy Hésiodosnál ez a bot – babérfaág (nyilván a jós Apollón kultuszához való kapcsolódással járó aktualizálás következtében), lentebb (II.r.b.) fogunk róla szólni : egy tetszőleges eleven fa ágával mint erőforrással tartott érintkezés gondolata Feltétlenül régebbi az Apolión-kapcsolatnál.

14

¹⁴A dologhoz 1. La Béotie, i. h. 286 kk. és lentebb 89 kk. is.

15

¹⁵Lentebb 93 kk. rátérünk, hogy az έσπετε υΰυ μοι Μούσαι és hasonló fordulatok már Homérosnál, éspedig valószínűleg már hagyományos gyakorlatot folytatva, főleg listákat, esetleg megjegyezni nehezebb mondandókat szoktak bevezetni.

16

¹⁶Az Alkman fragmentumot Otto, 58. és 34. L, nem teljesen egybehangzóan értelmezi. Nem merte – úgy látszik –, amihez pedig az 58. lapon közel jár, a két nevet lényegileg azonosítani; így fordul a 34. lapon ahhoz a kibúvóhoz, hogy a Μοΰσα név már ω 62 – egy különben kétségkívül későbbi részletben – egyszerűen »ének« jelentéssel bír. Talán azért, mert ezt a kiutat a régi jó Ameis (II, 26, 1880, 140. 1.) is próbálta már; nem sok szerencsével. Otto elhamarkodott feltevésének ugyanis éppen a maga, a (υπ)ωρορε-t illető hivatkozása : υ 539 mond ellent, ahol az ωρορε ige mellett kitett alany kétségkívül ugyancsak személynév (υείος άοιδός), nem pedig az άοιδόή szava. Ettől függetlenül azonban, ha a Μοΰσα szó Alkmannál csakugyan csak (μούα = ) dalt jelentene, ez esetben éppen a Σειρήυ névnek annál inkább egyértékűnek kellene a Μοΰσα névvel lennie, ahogy ezt lentebb (141 1.) Euripidés szóhasználatával is még igazolni fogjuk. Egyébként a Múzsák és a Szirének rokon voltát többek közt Otto is, főleg 57 k., ugyancsak hangoztatja.

17

¹⁷Már Lajti István, Az élisi Charisok c. dolgozatában, EPhK 1924, 1 kk, 10. 1. észrevette, hogy a Charitesia táncai nem maradéktalanul voltak a költészet gondtalan játékával azonosak. Egyébként a Charisokra és táncukra még a »Kritikai Rész«-ben vissza kell térnünk.

18

¹⁸Közönséges felfogásához vö. E. E. Sikes, Greek View of Poetry, 1931, 18 kk. és passim. – Utólag látom, hogy Svoboda külön tárgyalta Pindarost (Les idées de Pindare sur la poésie. Aegyptus 32/1952, Scritti Vitelli II, 108–120.) és nyilván ezért hagyhatta el itten. Ezt a cikkét még nem olvastam, de a Marouzeau 1954, 126. 1. lelkiismeretes kivonata nyomán az a benyomásom, hogy merőben a hagyományos szempontok alapján áll és nem érinti a közösségi mondandó egyéni tudatosításénak a gondolatát, amely számunkra fontos.

19

¹⁹Mezger, 1880, 454 k. és Wilamowitz, Pindaros, 1922, 371. 1. – egymástól is eltérő – magyarázatai ellenére ebben az értelemben fogom fel pl. O. XIII, 49 kk. : έγω δέίδιος έυ ϰοιυω σταλείς | μήτιυ τε γαρύωυ παλαιγόυωυ | πόλεμόυ τ’ ήρωταίς άρεταίσιυ | ού ψεύσομαι άμφί Kορίυυω: 1. P. III, 2 k. : εί χρεωυ τούυ’ άμετέρας γλωσσας ϰοιυόυ εΰξασυαι έπος is, és vö. IΔIOΣ EN KOINΩI, EPhK, 1940, és lent 220 kk. n, 301 j.

20

²⁰A költő ilyen »kollektív lényként« való felfogásáról, amely Pindarostól kezdve Goethén és Schilleren át Marxig és Leninig kimutatható, 1. egyelőre »A népköltészet elmélete és magyar problémái« 1949 c. kis munkám II. fejezetében (6–10. 1.) és a megfelelő jegyzetekben (18 k.), ahol speciális régebbi kutatásaim hivatkozásai is fellelhetők. A közösségek (tömegek) és a vezető költőegyéniségek viszonyának hasonló felfogását fejtették ki Plechanov, A személyiség történelmi szerepének kérdéséhez (1898 ; Szikra, 1947) és utána több művében F. V. Konsztantyinov, amelyek közül Az egyéniség és a tömegek szerepe a történelemben (1947 ; Szikra, 1949) után említsük meg a budapesti Lenin Intézetben 1955. március 7-én elhangzott előadását (»A néptömegek és a személyiség vezető szerepe a történelemben, a társadalom életében«) is, illetőleg ennek rövidített szövegét : Szabad Nép, 1955. márc. 16. 3-4. 1.

21

²¹A görög hagyományhoz a költőröl, mint έρμηυεύς υεωυ-ról, tehát a vallásos tanítás hirdetőjéről és az erkölcsi nevelés közvetítőjéről vö. Schmid-Stählin i. h. 11/12 1. stb.

22

²²Inkább »csinálmányát« mondanék.

23

²³Phaidr. 246 A kk. Platón ÖM.I, 1943, 688.1., Kövendi Dénes fordítása.

24

²⁴Ion, 534 B 1. 534 A is, és vö. Apologia 23,33, stb. A tétel persze igaz, csak-éppen hogy az ihlet nem meríti ki a költészet fogalmát.

25

²⁵L. Wilamowitz, Aristoteles und Athen I, 325. I. ; vö. Finsler, Platon und die aristotelische Poetik is, 5, 31, 91, 113 k., 147. 1., idézveC. Ritter, Platón II 1923, III. r. 2. fejezet (Aesthetik, 797-867 11.) 824, kk.

26

²⁶Vö. Sikes, 96 k. – Megjegyezzük itt, hogy az elvetés bizonyos fokig már Platónnál megkezdődött, amikor ő a maga észszerűen felépített Juliannából száműzte a maga, csak υεία δύναμις-szal elképzelni tudott költőjét, aki éppen mint ilyen nem állhatott meg a sókratési ész-tisztelettel felépített rendben. (A gondolathoz vö. H. Bremond, Priére et Poésie, 192620, I. fej.). Ez a száműzés ui. nem más, mint piatóni-költői megoldása a két – az έυυεος és az ésszerűen hasznos – költő kiegyenlíthetetlen ellentétének egy lényegileg έυυεος filozófus meggyőződésében. Hasonlóan megalkuvó megoldás van azután Aris-totelésnél a Platón és az ész tisztelete között, amikor különböző helyeken majd a közfelfogás és Platón követőjeként, majd a maga logikájához (σοφία) híven kezeli a költészetnek a kérdéseit : mindenesetre a maga, híres ellentmondási (Fogarasi szerint : nem-ellentmondási) elvének felfüggesztésével vagy megkerülésével. L. pl. Metafizika 1005 b vagy 1011 b : »egymásnak ellentmondó kijelentések nem lehetnek lflfZf stb. (A dologhoz bővebben 1. Fogarasi, Logika, 19532, kül. 46. kk.). Így ti. Aristotelés akaratlanul is igazolja, hogy ez a gondolkodási alapelve« nem áll helyt. A materialisztikus dialektika szerint – való-ban – az igazi logika törvényeinek olyanoknak kell lenniök, amelyek a tárgyak belső ellentmondását megengedik és visszatükrözik. Vö. Fogarasi fejtegetéseit, i. h. 53-68. II.

27

²⁷A »szublogikus« fogalmára lentebb visszatérünk.

28

²⁸Az igazoló helyeket 1. Schmid-Stählin, i. h. 10 k. 1., 11. 1. 1. kk. jegyz.

29

²⁹Cicero, Orator 20, 67 : Video visum esse nonnullis (Willamowitz szerint Theophrastosra kell gondolnunk) Platonis et Democriti locu-tionem, etsi absit a versu, tamen quod incitatius feratur et clarissimis verborum luminibis utatur, potius poema putandum quam comicorum poetarum, apud quos nisi quod versiculi sunt, nihil est aliud cotidiani dissimile sermonis.

30

³⁰Vö. Herodotos prózája, i. h. 1 kk. passim kifejtett véleményünket a próza sajátos, finom és kényes ritmusáról.

31

³¹Sat. I, 4, 45 kk.

32

³²Rhet. III, 1, p. 1404 a. Vö. Cicero, De or. II, 64 is : Poetas omnino quasi alia quadam lingua locutos.

33

³³L. Polit. VIII, 5 –7 és Probl. p. 920 b 29 kk. is (idézi K. Bücher, Arbeit und Rhytmus, 1909, 415 k.), de Aristeidés Quintilianus is Jahn 1882, 59, 33 kk. (párhuzam van egy nép zenéjének ritmusa és a pulzusverése közt). Vö. ezekhez Napkelet, Kolozsvár, 1921, 346 k. ; EPhK 1926, 77 kk. ; Lényeg és gondolat, Széphalom Kt. 2., 1927, 20. k. ; A népköltészet elmélete és magyar problémái, i. h. 6 kk. Az összhang és a ritmus iránt velünk született alkati érzékenység tanának is megvannak már Platónnál (Törvények, 653 D és folytatólag ; úgyszintén Timaios 47 D) az előzményei (vő. Wilamowitz, Platón H, 307 és Griechische Verskunst 27. 1. : „Diesen Ursprung der Musik und der Poesie hat Platón erkannt und in dem natürlichen Triebe eine Göttergabe, Harmonie und Rhytmus gewürdigt, die uns Menschen von der Natur verliehen ist”). Különösen fontosnak tartjuk, hogy Platón népetimológiája a χόρος szót is a χαρά-val fogta egybe.

34

³⁴II, 4, p. 39 K: Ideoque (1. a Hérakieidés Pontikos elméletéhez lentebb mondandókat) dicitur et Homerus in Margite suo miscuisee hos versus tamquamu pares.

35

³⁵Vö. E. Bethe I, Ilias, 1914, 37 kk.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.