Irodalom- és művelődéstörténeti alapfogalmak S. Horváth, Géza Irodalom- és művelődéstörténeti alapfogalmak



Yüklə 446,83 Kb.
səhifə21/25
tarix17.11.2018
ölçüsü446,83 Kb.
#80575
1   ...   17   18   19   20   21   22   23   24   25
7. Ajánlott irodalom

Hans-Robert JAUSS: Az esztétikai élvezet és a poieszisz, aisztheszisz és katharszisz alaptapasztalatai. In: Uő: Recepcióelmélet – esztétikai tapasztalat – irodalmi hermeneutika. Budapest, Osiris, 1997. 139–157.

SZILI József: Korai irodalomképzetek és irodalomfogalmak. In: Uő: Az irodalomfogalmak rendszere. Bp., Akadémiai Kiadó, 1993. 72-82.


5. fejezet - Szerzők

1. BERZE NAGY JÁNOS (1879-1946)

Néprajztudós, a magyar mesekutatás egyik megalapozója és kiemelkedő képviselője. Elkészítette az első tudományos igényű mesekatalógust. Népszokás-hiedelem és nyelvjáráskutatással is foglalkozott. Főbb művei: A csodaszarvas mondája. Összehasonlító folklór-tanulmány. Bp., 1927; A Szent-László füvéről szóló monda a népmesei kutatás megvilágításában. Bp., 1934; Magyar népmesetípusok, I-II. Pécs, 1957; Égigérő fa. Magyar mitológiai tanulmányok. Pécs, 1958; Nap és Tükör: Néprajzi és népnyelvi tanulmányok és gyűjtések. Szerk. Banó István, Fülöp Lajos. Pécs, 1982.

2. JAMES GEORGE FRAZER (1854-1941)

Brit etnológus, klasszika-filológus, a Cambridge-i Egyetem tanára. Az összehasonlító vallástörténet egyik megteremtője. Érdeklődése középpontjában a primitív népek vallási gondolkodása állt. A valláskutatásban jelentős előrelépést tett azzal, hogy a mágiát és a vallást elválasztotta egymástól. A vallást a természetfölötti erők kiengesztelésének tekintette, míg a mágiában a természeti törvények manipulálásának kísérletét látta. A törzsi társadalmak kultikus viselkedésének leírásában azt akarta bizonyítani, hogy az emberi gondolkodás történetében a mágia megelőzi a második fokozatot jelentő vallást és a tudományt, amely a legmagasabb gondolkodási fokozat. Mivel a fejlődést mindenütt egyező és azonos fejlődásvonal mentén történő egyenes vonaló folyamatnak trkintette, ezért tartotta lehetségesnek a szokások, hiedelmek és és intézmények összehasonlítását. Legismertebb műve: az Aranyág [The Golden Bough; a Study in Magic and Religion], amely 1911 és 1915 között 11 kötetben jelent meg.

3. HONTI JÁNOS (1910-1945)

Folklorista, mesekutató, irodalomtörténész, Kerényi tanítványa, a Stemma-kör tagja, a magyar néprajztudomány nemzetközileg is jelentős alakja. Összehasonlító mesekutatásai alapvető jelentőségűek, csakúgy, mint a népmese és a hősmonda összefüggéséről írott, az ősmese problémakörét tárgyaló munkája. Fő művének számító, A mese világa című könyvében (Bp., 1937) igyekezett feltárni a népmese belső törvényszerűségeinek történeti fejlődését és európai összefüggéseit. „»A mese mint egész« – kettős értelemben, egyfelől a mese mint az epikus hagyomány egyik műfaja, mint irodalmi forma, másfelől mint a világ szemléletének egy módja, amely ebben a műfajban formát kapott – ez volt Honti munkásságának egyik legfőbb tárgya” – írja róla egyik méltatója, Szilágyi János György. Honti vitát folytat a finn folklorista iskolával, fő célkitűzése, a mesék mögött a mese világát megragadni, a mese világában a világgal szemben lehetséges emberi állásfoglalások egyik alaptípusát felismerni. Az európai mese kialakulásában meghatározó jelentőségűnek tartotta a kelta kultúrát.

Főbb művei: A mese világa, Bp., [1937], 1975; Az ismeretlen népmese, 1947; Válogatott tanulmányok. Szerk.Ortutay Gyula, Dömötör Tekla. Bp., 1962.

4. KERÉNYI KÁROLY (1897-1973)

Klasszika-filológus, vallástörténész, az ókortudomány és a vallástörténet nemzetközi hírű művelője. Számos hazai és külföldi tudományos, akadémiai testület (a Magyar Tudományos Akadémia, a Norvég Tudományos Akadémia, a firenzei Instituto di Studi Etruschi, a frankfurti Forschunginstitut für Kulturmorphologie) tagja, az uppsalai egyetem teológiai karának tiszteletbeli doktora. 1936-tól a pécsi egyetemen a klasszika-filológia nyilvános rendes tanára. 1943-tól Svájcban él. 1944-47-ben a baseli egyetemen a magyar nyelv és irodalom vendégtanára, 1948-66-ban a zürichi C. G. Jung Intézet kutatásainak irányítója.

Kerényi eredeti elképzelést fejtett ki a mitológia antropológai és egzisztenciális vonatkozásairól. Mint írja, a „mitológia azoknak, akik benne gondolkoznak és általa fejezik ki magukat, egyúttal élet- és cselekvési forma.” Meggyőződése volt, hogy az antik vallástörténetnek az „antik emberi lét tudományává” kell válnia, és azt a kérdést kell kutatnia, hogy milyen válaszokat kapott a görög ember az élet nagy kérdéseire saját jelen-valóságában, abban a léthelyzetben, amivel a lét kérdése állította szembe. Ebben a tekintetben az antik vallástörténet a modern ember létezésének lényegét érintő kérdésekre is válaszokat kínál. Az istenalak ugyanis nem hiedelem, vallási képzet vagy gondolkozási alakzat, hanem az emberi lét egy-egy jellegzetes formája, ősképe, archetípusa, amely a valóság felidézésének és emberi valósággá alakításának aktusán keresztül teremtődik. „A mitológia az ember önábrázolása […], egyúttal pedig a világról szóló kinyilatkoztatás. Az ember saját léte és az őt körülvevő világ valósága egyszerre jut benne kifejezésre a mitológia sajátos hangján […]” – írja az Aszklépiosz-tanulmány elé írott bevezetőjében (15. o.).

Kerényi kései munkásságára erősen hatott a Jung-féle pszichoanalitikai irányzat. Több közös publikációja született Junggal: az isteni gyermekről és az isteni leányról szóló tanulmány német kiadása együtt jelent meg a mitologéma Jung által készített feldolgozásával, s 1941-ben ugyanilyen módon két oldalról világították meg a mitológia alapvonásait Einführung in das Wesen der Mythologie című könyvükben. A József-tetralógiát író Thomas Mannal folytatott levelezése a mítoszról magyarul is olvasható (Bp., 1947).

Magyarul megjelent főbb művei: Görög mitológia. Bp., 1977, 1997; Halhatatlanság és Apollón-vallás. Ókortudományi tanulmányok 1918–1948. Bp., 1984; Hermész a lélekvezető. Bp., 1984; Az égei ünnep. Tanulmányok a 40-es évekből. Bp., 1995. Az isteni orvos. Tanulmányok Aslépiosról és kultuszhelyeiről. Bp., Európa, 1999.

5. KERTÉSZ MANÓ (1881-1942)

Nyelvész, pedagógus, magyar és finnugor nyelvészettel foglalkozott. Elsősorban a szólások vizsgálata tette ismertté, de a mondattan, a névtan eredményes művelője, a nyelvjárások és a szókincs kutatója is volt. A helsingforsi finnugor társaság tagja, publikál a Magyar nyelvőrben, a Finnisch-ugrische Forschungenben. Egyéb művei: A magyar nyelv művelődéstörténeti emlékei. Bp., 1917; Szokásmondások. Bp., 1922 (repr. 1985); Szállok az úrnak. Az udvarias magyar beszéd története. Bp., 1932 (repr. 1996). Szokásmondások című könyvéről Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és mások is írtak recenziókat.

6. VLAGYIMIR JAKOVLEVICS PROPP (1895-1970)

Orosz nyelvész, folklórkutató. 1932-től a a leningrádi egyetemen a filológia oktatója, 1938-tól a folklórtudományi tanszék professzora. Fő művében, A mese morfológiájában (1928) az orosz történeti poétika (A. N. Veszelovszkij), valamint az orosz formalizmus (V. Sklovszkij, B. Eichenbaum, B. Tomasevszkij és mások) eredményeinek felhasználásával az orosz verázsmese (tündérmese) felépítését, morfológiai szerkezetét vázolta, műve ugyanakkor előremutat a folklorisztika strukturalista és szemiotikai irányzatai felé. A varázsmese történeti-genetikus rétegeit, történeti szemantikáját az összehasonlító műfajkutatás keretében tárgyalta, a mese ritualista eredet-teóriájának hatására mágikus szövegként értelmezte a népmesét. A két mű szervesen kiegészíti egymást. 1960-ban Claude Lévi-Strausse rövid tanulmányában szembeállította a maga „strukturalista” eljárását Propp „morfológiai” elemzésével, ugyanakkor Propp eljárását a strukturalista módszer közvetlen előzményeként állította be. A. Ny. Afanaszjev orosz mesegyűjteménye alapján kiadta az orosz népmesék katalógusát.

Egyéb művei: A varázsmese történeti gyökerei, 1946 (magyarul: L’Harmattan, 2005)

7. SOLYMOSSY SÁNDOR (1864-1945)

Folklorista, egyetemi tanár, az MTA tagja. Érdeklődése az általános etnológiához, a folklorisztikán belül pedig a népmesék, illetve a hiedelmek eredetének kérdéséhez vonzotta. A magyar néphitkutatás, mitológiai irányzatának képviselője. 1929-ben a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen a néprajz nyilvános rendes tanára, s mint ilyen az első, egyetemi katedrára kinevezett néprajzprofesszor. 1909-túl a Néprajzi Társaság főtitkára, 1919-től alelnöke. 1919 és 1931 között a magyar néprajzi kutatás központi orgánumának, az Etnográphiának volt a szerkesztője. Nagy tekintélyű, nemzetközi elismertséggel rendelkező tudós, számos, kiemelkedő kortársával működött együtt (Walter Anderson, N.P. Andrejev, Jan de Vries). Tudományos társasaságok vezetőségi tagja hazánkban és külföldön egyaránt (Egyetemes Philológiai Társaság, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Magyar Irodalomtudományi Társaság, Folklore Fellows, Semaines d’Ethnologie Religieuse). Nagy monda- és mesegyűjteménye francia és holland nyelven is megjelent. Publikációi jelentek meg a Nouvelle Revue de Hongrie és a The Hungarian Quarterly c. folyóiratokban.

Egyéb művei: A líra és az epika eredetéről 1906-7; Arany János népiessége. Etnographia, 1917; A Toldi-monda keletkezése, I-II. Irodalomtörténeti Közlemények, 1923; Magyar ősvallási elemek népmeséinkben, 1929; A magyar ősi hitvilág (A magyarság néprajza 4., 1937); A magyar csodaszarvas monda. Budapesti Szemle, 1940.

8. THIENEMANN TIVADAR (1890-1985)

Irodalomtörténész, germanista, nyelvpszichológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Irodalomelmélettel, német irodalomtörténeti problémákkal, valamint a magyar-német irodalmi kapcsolatok történetével foglalkozott. 1922-ben megalapította a szellemtörténeti irány megismertetését és elterjesztését célzó Minerva Társaságot, melynek neves tagjai Szekfű Gyula,Gombocz Zoltán, Pauler Ákos, Horváth János, Zolnai Béla, Szerb Antal voltak. A társaság lépést tart a világ tudományosságának élvonalával, elsősorban a német szellemtörténeti törekvésekkel. 1922-1940 között kezdetben Horváth Jánossal, később egyedül szerkeszti a társaság Minerva c. folyóiratát. 1947-ben Belgiumba távozott, ahonnan 1948-ban az USA-ba, Bostonba költözött, ahol főként nyelvfilozófiai és nyelvpszichológiai kutatásokat folytatott. A szöveggyűjteményben közölt részlet az Irodalomtörténeti alapfogalmak c. munkájából származik (Bp., 1930). Thienemann ebben a művében eredeti elképzelést fejt ki az irodalmi fejlődés mibenlétéről: elutasítja a szerves fejlődés gondolatát, amely a bilológiai organizmusok keletkezés-virágzás-elmúlás sémája mentén írja le az egyes irodalomtörténeti korszakok egymásra következését. A szellemi fejlődést szerinte az jellemzi, hogy az időbeli fokozatok nem múlnak el, hanem egymásra épülnek, egymásból alakulnak, a régen túlhaladott jelenségek a szellemi műveltség előrehaladása során fennmaradnak, továbbélnek. “Tehát nem elmúló és lezáruló korszakot, hanem az elmúltat megőrző és magába foglaló újabb- és újabb évgyűrűk rétegződését kell keresnünk egy korszak irodalmi műveltségében is” – írja. A szellemi fejlődés törvényszerűségei mentén zajló fejlődést az irodalmi “alapviszonyok” (Horváth János) három összetevőjének, a műnek, a szerzőnek és a közönségnek a folytonos átalakulása jellemzi, melynek legfőbb mozgatórugói: a “tudatosulás”, az “individualizálódás”, a “differenciálódás” és az “absztrahálás” művelete. Miközben a mű az élőszóban terjedő, előadott irodalomból írásban terjedő, írott irodalommá (literatúrává ) válik, stilárisan és szerkezetileg átalakul, azonban magán viseli a “meghaladott” korszakok formai jegyeit. Így lesz Thienmann szerint pl. a szóbeli költészetre jellemző mnemotechnikai eszközökből (alliteráció, rím, ritmus stb.) a költői nyelv fontos összetevője.

Egyéb művei: Német és magyar nyelvújító törekvések (Bp., 1912); Városi élet a magyar középkorban (Bp., 1923); Mohács és Erasmus (Bp., 1924); Irodalomtörténet (A magyar történetírás új útjai), Bp., 1931; Goethe (Johann Wolfgang) und die Nachwelt (h. n., 1933); Német-magyar nagyszótár (Kelemen Béla művét átdolg., bőv., Honti Jánossal, I-II., Bp., 1941); Subconscious language (Boston, 1967).



11E. Greenlaw: The Province of Literary History. Baltimore, 1931,174. p.






22M. van Doren: Liberal Education. New York, 1943.





33T. C. Pollock: The Nature of Literature. Princeton, 1942.





44Idevág E. E. Stoll legtöbb munkája. Lásd még L. P. Schücking: Characterprobleme bei Shakespeare. Lipcse, 1910; L. C. Knights: How Many Children Had Lady Macbeth? Cambridge, 1933 (újranyomva: Explorations. London, 1946, 15-54. p.). A konvencionalizmus versus naturalizmus a drámában téma újabb feldolgozásai: S. L. Bethell: Shakespeare and the Popular Dramatic Tradition. Durham, N. C, 1944; E. Bentley: The Playwright as Thinker. New York, 1946.





55A regénybeli idővel kapcsolatban lásd E. Muir: The Structure of the Novel London, 1928. Az idő kezelésével kapcsolatban más műfajokat illetően lásd T. Zielinski: Die Behandlung gleichzeitiger Vorgänge im antiken Epos, Philologus, Supplementband, VIII (1899-1901) 405-499. p.; L. Spitzer: Über zeitliche Perspektive in der neueren französischen Lyrik. Die neueren Sprachen, XXXI (1923) 241-266. p. (újranyomva: Stilstudien. II. k. München, 1928, 50-83. p.); 0. Walzel: Zeitform im lyrischen Gedicht. Das Wortkunstwerk. Lipcse, 1926, 277-296. p. Az utóbbi években (részben az egzisztencialista filozófia hatására) nagy figyelmet szenteltek az idő problémájának az irodalomban. Lásd G. Poulet: Études sur le temps humain. Párizs, 1952; La Distance intérieure. Párizs, 1952; A. A. Mendilow: Time and the Novel. London, 1952; H. Meyerhoff: Time in Literature. Berkeley, Cal., 1955. Lásd még E. Staiger: Die Zeit als Einbildungskraft des Dichters. Zürich, 1939, 1953; G. Müller: Die Bedeutung der Zeit in der Erzählkunst. Bonn, 1946.





66Wordsworth Heten vagyunk c. költeménye példa az alakzatok nélküli költeményre. R. Bridge "I love alt beauteous things, I seek and adore them" (Szeretek mindent, ami szép; keresem és csodálom) kezdetű költeménye a képek nélküli költemény példája. A "poetry of statement" (tényközlő költészet) kifejezést először M. van Doren használta, Dryden költészetének védelmében. (Lásd J. Dryden: A Study of his Poetry. New York, 1946, 67. p., eredetileg 1920-ban adták ki.) Mégis azt állíthatjuk, hogy a széles értelemben vett metafora általában a költészet alapelve. Lásd pl. W. K. Wimsatt - C. Brooks: Literary Criticism: A Short History. New York, 1957, 749-750. p.





77A. von Hildebrand: Das Problem der Form in der bildenden Kunst. 3. kiadás. Strassburg, 1901. Magyarul: A forma problémája a képzőművészetben. Budapest, 1910, Athenaeum. Lásd még H. Konnerth: Die Kunst-theorie Conrad Fiedlers. München, 1909; A. Riehl: Bemer-kungen zu dem Problem der Form in der Dichtkunts, Vierteljahrschrift für wissenschaftliche Philosophie, XXI (1897) 283-306. p., XXII (1898) 96-114. p. (a tiszta láthatóság fogalmának alkalmazása az irodalomra); B. Croce: La teoria dell'arte come pura visibiliti, Nuovi saggi di estetica. Bari, 1920, 239-254. p.





88T. A. Meyer: Das Stilgesetz der Poesie, Lipcse, 1901.





99A tárgyalás alapjául szolgáló művek megtalálhatók a fejezet bibliográfiájában.





1010Szarvas – Simonyi: Nyelvtört. Szótár. II. 1179.1.





1111Czuczor – Fogarasi: III. 1588.1.





1212Szarvas-S.: Nyelvt. Sz. I. 1400.1. (PPBI.)





1313Wlislocki: Märchen der sieb und Buk. Arm. Hamburg. 1891. LVII. sz. 160–165. Der Mann ohne Seele.





1414Kremnitz: Rum. Volksm. Leipzig. 1883. VI. sz. 67–74.1. Mogarzea und sein Sohn.





1515V. ö. ezekkel a szólásokkal: lelket verni valakibe, kiverni valakitől a rosszaságot. Az utóbbi magyarázatára egyszer vissza fogok térni.





1616Poetischer Trichter, die Teutsche Dicht- u. Reimkunst ohne Behuf der lat. Sprache in. VI. Stunden einzugiessen.





1717Margalits: id. m. 505.1. idézi Dugonits gyűjteményéből.





1818A szólás másik felére nézve l. alább.





1919Szinnyei: Magyar Tájszótár. I. 1319.1.





2020Arany: Toldi Estéje. Lehr A. magy. 1905. (I. Írók Isk. T.) 260-261.1.





2121L. különösen Somadeva: Kathá sarit ságara. Übers. von Brockhaus. Leipzig. 1–2. 1843. Ebben a gyűjteményben párhuzamos adatokat lépten-nyomon találunk.





2222Nyelvemléktár. V. k. 2. fele. 1876. 457.1.





2323Szarvas – Simonyi: Nyelvt. Sz. II. 1180. 1. Czuczor – Fogarasi: IV. 1187. 1.





2424Szarvas – Simonyi: Nyelvt. Sz. I. 706. 1.





2525Margalits: id. m. 329.1.





2626Szarvas—Simonyi: Nyelvt. Sz. III. 262. 1.





2727U. o. III. 263. 1.





2828U. o. III. 264. 1.





2929U. o. III. 268. 1.





3030Czuczor – Fogarasi: id. m. V. 1375. 1.





3131U. o. A székelyeknél közismert szólás. L. Szinnyei: M. Tájsz. II. 574. 1.





3232A mai köznyelvben is.





3333Idézi Margalits: id. m. 581. 1.





3434Grimm: Dautsche Myth. II. 856.1.





3535U. o. III. 409. 1.





3636Krauss: Märch. u. Sagen d. Südsl. II. 96. sz.





3737A hős saját szívét lenyeli s az visszanő: Wlkislocki: Ethnographia: III. 87-89. 1. (erdélyi örmény mese) és Roeder: Altägypt. Erz. u. Márch. Jena. 1927. 27.1. (ó-egyiptomi mese).





3838Boite-Polivka: II. 554–555. 1.





3939U. o.





4040V. ö. tovább a kőszívű, lelketlen, szívtelen kifejezésekkel.





4141Dugonits után közli Ballagi M.: Magyar példabeszédek, stb. Szarvas, 1850. II. 397.1. 7093. sz.





4242Bolte-Polivka: id. m. II. 554-555. I.





4343U. o. DL 416. I.





4444Szarvas – Simonyi: Nyelvt. Sz. I. 814. I.





4545U. o.





4646U. o.





4747Szarvas-Simonyi: Nyelvt. Sz. I. 863. I.





4848U. o.





4949Czuczor – Fogarasi: id. m. II. 801. 1.





5050Margalits: id. m. 255. 1.





5151Kálmány: Hagy. II. 9. sz. 68–69.1. Vérojtó, Kalapfojtó.





5252Hermann A. dr. kéziratos gyűjteményében.





5353M. N. Gy. XIII. 19. sz. 132–142. 1. János.





5454M. N. Gy. XIV. 1. sz. 181-183.1. A kis kondás meg a medve.





5555Basile: Pent. II. 179–194. I.





5656U. o. II. 96–115.1.





5757Wlislocki: Volksd. der südung. u. sieb. Zig. 535–536.1.





5858LöwisofMenar: Russ. Volksm. 31. sz. 176–181.1. Das Mädchen als Soldat.





5959Kertész M.: Szokásmondások. Budapest, 1922. 25. 1.





6060Czuczor – Fogarasi: id. m. V. k. 1160. 1.





6161Margalits E.: id. m. 442. 1.





6262M. Nyelvőr: XXXIX. 282–287.1. Az ördög leánya.





6363Hermann Antal dr. gyűjteményében.





6464Sâinenu: Basm. rom. 388–389.1. Suru-Vulturu és u. o. 389–390.1. Imparatu galbenu.





6565Haltrich: Deutsche Volksm. 27. sz. 118–126.1. Der Königsohn und die Teufelstochter.







Yüklə 446,83 Kb.

Dostları ilə paylaş:
1   ...   17   18   19   20   21   22   23   24   25




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2022
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə