Janus Pannoniustól Balassi Bálintig

7.

Kiszabadulása után újra a politika zűrzavarába veti magát. Hűségesen kitart Korvin János mellett, s ebben Mátyás néhány hív emberén kívül csak a vármegyei nemesség követi. Mindent megtesz a veszni indult ügy érdekében. Ernuszt Zsigmond pécsi püspököt, Ujlaki Lőrincet és a velük jött délvidéki urakat sikerül megnyernie. Közben a királyné bíbornok­sággal kecsegteti, ha pártjára áll. Váradinál azonban ily eszközökkel már nem lehet célt érni.

Mégis minden erőfeszítése hiábavaló volt. A békés megegyezés lehetetlennek látszott, és Korvin János hívei fegyverükre akarták bízni a döntést. Ő ennek ellene volt, mert az ország s a maga békéjét még Korvin koronájánál is többre becsülte. Ezért június 20-a körül, mikor már látta, hogy az összetűzés elkerülhetetlen, Budát elhagyja.¹²⁷

Az összecsapás meg is történt. Báthori István és Kinizsi Pál a párthíveivel dél felé húzódó Korvint Csonthegynél utolérték, és véres harcban legyőzték. Párthíveit, köztük Váradit és annak testvérét, Mátét száműzték. Korvin János azonban kiegyezett Ulászlóval és ekkor ezeket a rendeleteket visszavonták.

Váradi Péter nehezen hajtott fejet. Nem jelent meg a királykoronázáson sem, pedig a koronát neki kellett volna Ulászló fejére tennie. A kibékülés később megtörtént, valószínűleg a szent­mi­hályi gyűlésen. S hogy a hűségesküt letette, Ulászló hűséges alattvalója, sőt kedveltje lett.¹²⁸

Most már végleg hátat fordít a politikának, mert „a késő bánat megtanított, hogy mennyire kockázatos tört hajón a viharos Eurippusra kimerészkedni.”¹²⁹ Csak országgyűlések alkalmá­val megy fel Budára, vagy ha a király az ő tanácsát külön is ki akarja kérni. Visszavonul egyházmegyéje székhelyére, Bácsra, ahol főpapi hivatásának és humanista tanulmányainak él.

Egyházmegyéjében sok tennivaló várja. Főkancellár korában ugyan nem sokat törődött főpapi hivatásával, vikáriusainak működését mégis szemmel tarthatta. Fogsága idején azonban gazda és pásztor híján minden romlásnak indult. A zavaros helyzetet hatalmaskodó szomszédai is kihasználták: betörésekkel és erőszakos foglalásokkal pusztították érseksége javait.

Az érsekség jogaiból egy tapodtat sem enged. Szent Pál egyházáról neki kell majdan számot adnia, nem engedheti, hogy annak javaiból bárki bármit is bitorolhasson. Legérzékenyebben a péterváradi apátság elvesztése sújtotta. Ezt ugyanis fogsága idején Mátyás odaadta Rodrigo Borgia bíbornoknak. De Váradi ebben nem nyugodott meg, és volt bátorsága, hogy az apát­ságot még a nagyhatalmú bíbornok-kancellártól is visszakövetelje. Széleskörű ismeretségét és római összeköttetéseit felhasználva mindent megtett jogai elismertetéséhez. Megbízottakat küld a szentszékhez, közöttük Rómában már járatos öccsét.

Fáradozásai kapcsán furcsa helyzetbe kerül. Követe, akit VII. Ince pápához küldött, már csak az új pápa előtt adhatta elő panaszát, és az új pápa nem volt más, mint Rodrigo Borgia, ki VI. Sándor néven került a pápai trónra. Mégsem adja fel a harcot és jogait a király segítségével igyekszik érvényesíteni. Sikerrel: 1496-ban ugyanis kiegyeznek.¹³⁰

Az országban dúló pártviszályok, intrikák, hatalmaskodások a beteges, csalódott főpapból elkeseredést és utálatot váltanak ki. „Minél jobban megfontoljuk a jelen idő állapotát és romlott helyzetét, - írja 1491-ben - annál inkább feljajdulunk, mert a könyörületes Isten haragját hívtuk le nyomorult országunkra bűneinkkel. Az emberek lelkéből kiveszett az isteni kegyelem és a keresztény szeretet. És mindenütt az ördögnek, minden gonoszság szerzőjének ösztönzésére csupán a széthúzás, a veszekedés, a gyűlölet tombol és uralkodik. Az egész mai helyzetet mivel is tudnók könnyebben jellemezni, mint Lucanus szavaival: Omnia vulnus! Csak sóhajtozni lehet és kiáltani, amint egy másik költő kiáltott: Imus, imus praecipites!”¹³¹

Tülekedni, marakodni semmi kedve. Körülményei mégis olykor, akarata ellenére, belezavar­ják. Mit tehetne hát a nemesen gondolkodó, érzékeny lélek? A valóság „csúf” államába más államot, lelkéből sarjadt, vágyaiból életre hívott új országot épít. A „procellosus Eurippus” közepén szigetet teremt, ahol a Pax és Quies élnek, Fides és Scientia békén megférnek, s a Theologia a Múzsákkal karöltve sétál.¹³²

Erre Bács a legalkalmasabb, hová egyházmegyéje székhelyét tette. Szeme előtt gyerekkorá­nak Váradja lebegett, hol az országos ügyekben elfáradt Vitéz János megpihent. De kitörölhe­tet­le­nül lelkében élt Mátyás humanista Budájának emléke is. Ennek a kicsinyített mását akarta itt megvalósítani; s mintakép gyanánt ott állott barátjának, Báthori Miklósnak váci Tusculá­nu­ma. Maga Báthori biztatta erre: mikor meglátogatta, nem volt megelégedve a bácsi környezet­tel. Nem csoda. Ki törődött azelőtt a bácsi várral! Körös-körül mocsarak húzódtak s a Masz­ton­gá­ban békák brekegése zavarta az esti nyugalmat.

Átépítteti a várat, a mocsarak vízét csatornával a Dunába vezeti, majd pedig a csatornát a Masztonga-patakkal összekötve a várat egészen körülöleli. Munkája befejeztével, 1497-ben, azt írja Báthorinak, hogy most kellene Bácsot látnia: Xerxes módjára hatalmába hajtotta a Dunát, és most minden oly szép, tiszta, még a víz is, amelyben halak úszkálnak, s „ha a gyengéd Narcissus élne, magát megláthatná benne és gyönyörködhetne magában.”¹³³

8.

Ahol a gyengéd Narcissust idézik, ott a Múzsáknak is szívesen adnak lakhelyet. Ezek fátyolt borítanak a rút jelenre és egy szebb világba lendítik át a sztoikus humanistát. Elkísérik a lakomázóterembe, de igazi otthonuk mégis a bibliothéka.

Az érsek - mint Beroaldus értesít - ebédnél és vacsoránál művelt asztaltársaival folytat beszél­getést, és ezek csevegése szolgál legédesebb csemegéjéül. Ezek az asztaltársak a bácsi kápta­lan kanonokjai közül kerültek ki. Hiszen volt köztük külföldön végzett is, így Garai Bereck doctor, meg Leontius, Mátyás egykori diplomatája, akit Váradi a neki tett szolgálatai fejében ültetett a bácsi kanonoki stallumba. Asztaltársaságát az itt megforduló barátai egészítették ki, köztük Angelus, VI. Sándor péterváradi helynöke, akivel szellemes levelezést is folytat.¹³⁴

Ugyancsak Beroaldus említi a „tudományok minden nemét felölelő, könyvekkel igen gazda­gon ellátott” könyvtárát is. A bácsi könyvtár alapjait elődje, a bibliofil Handó György vetette meg, akinek már pécsi prépost korában oly szép gyűjteménye volt, hogy azt a híres firenzei könyv­árus, Vespasiano Bisticci is érdemesnek tartja kiemelni. Ezt a könyvtárat a nemkülön­ben bibliofil hajlamú utód még tovább fejlesztette.¹³⁵

Az idő mostohasága miatt Váradi könyvei közül csak három maradt fenn. Ezek közül az egyik, Szent Jeromos leveleinek Rómában nyomtatott kétkötetes gyűjteménye, talán sohasem jutott el Bácsra. Az első kötet 11. lapján ugyanis az érsek címere fölé bíbornoki kalap van festve, ami arra enged következtetni, hogy egyik barátja még akkor akarta meglepni vele, mikor bíborossága várható volt, vagyis fogsága előestéjén. A bíbornoksággal együtt ez a könyv is Itáliában maradt. Másik könyve, melyet Bolognában őriznek, Nissai Szent Gergely­nek De vita Moysi című művét tartalmazza, Georgius Trapezuntius fordításában és előszavá­val. Harmadikul vehetjük, bár liturgikus célra készült, az 1498-ban Velencében nyomtatott Esztergomi Missale-t. Ezenkívül - sok más mellett - bizonyosan megvolt még könyvtárában Janus Pannonius epigrammáinak általa összegyűjtött kötete, amelyet, midőn elveszett, Keszthölczi Mihály példányáról újra lemásoltatott; valamint Beroaldus neki ajánlott Apuleius-kommentárja. Hasonlóképpen Ficinus 1484-ig küldött művei is, ha ugyan ezek a Janus-gyűjtemény sorsára nem jutottak.¹³⁶

Ez a néhány könyv csak töredéke annak a fényes könyvtárnak, amelyet a bolognai humanista emleget. Ezért szeretnők megállapítani, hogy Váradi mit és milyen körből olvasott. Így fény derülne szellemi érdeklődésére s ezáltal esetleg könyvtára összetételére is. A koronatanú ebben is Beroaldus: „Tu austeriorem spiritualis doctrinae disciplinam misces lenioribus secularis sapientiae condimentis.”¹³⁷

Tehát itt is az egyházi humanista tipikus magatartásával találkozunk. Műveltsége két lényeges elemből tevődik össze: a szorosabban vett egyházi és a klasszikus műveltségből. Ebben a humanizmusban a két annyira eltérő műveltségi elem egybefonódik, kibékül egymással, és ketten tesznek ki egy egészet.

Humanistáink jelentős számban papok, így műveltségük hivatásuknál és az akkori iskolák szelleménél fogva természetszerűleg egyházias. Ám ez a műveltségük meglehetősen felületes; mélyebb teológiai képzettséggel igen kevesen dicsekedhettek. Váradi érdeklődése a ferences teológiai iskola hatását mutatja. Erre vall teocentrizmusa, mely leveleinek alaptónusát megadja.

Mindig és mindenben isten a végső fóruma. Egyháza jogait azért védelmezi, mert istennek tartozik erről számadással. Az erőszakoskodó Újlaki Lőrinchez is ez a végső argumentuma: „Ha a földi fejedelmektől nem fél, rettegjen a királyok királyától, aki a szegények panaszát nem hagyja megtorlás nélkül.” A boszniai püspök helynökének írja, hogy a káptalan tagjai - prépostjuk ugyanis megszökött - hivatásbeli kötelességüket végezzék lelkiismeretesen, „mert az Isten szemét, aki a rejtekben is lát, ki nem kerülhetik.” A pécsi ferences klastrom custo­sá­nak is lelkére köti, viseljen gondot a reábízottakra, mert „amint tudod, nem csupán embernek: elöljáródnak, hanem Istennek és Szent Ferencnek is számot kell adnod azok sorsáról.”¹³⁸

Ide tartozik még Szűz Mária iránti kivételes tisztelete. Ezt még Váradról hozta magával. Vitéz Jánosnak is Mária és Szent László voltak a patrónusai. Váradi misekönyvének jellemzője, hogy három Mária-mise van toldalékul a könyvhöz kötött hártyalevelekre leírva. Ezek közül különösen egy tarthat figyelemre számot: míg a misekönyv nyomtatott részében december 8 ánál csupán a Szűz fogantatása ünnepeltetik, addig a toldalékon a szeplőtelen fogantatás miséjét találjuk, amelyet nem sokkal előbb hagyott jóvá IV. Sixtus.¹³⁹

Ez is a ferences teológia hatására mutat. A szeplőtelen fogantatás dogmatizálásában ugyanis a ferenceseknek voltak érdemeik, és ez a tan mintegy a rendszerükből folyik.¹⁴⁰ A római egyház csak a múlt század közepén emelte dogmává, addig az egyes teológiai iskolák szabadon nyilváníthatták róla véleményüket. A XV. század hetvenes éveiben magasra csapott a harc. Két teológiai iskola nézett farkasszemet: a dominikánusok ellene, a ferencesek mellette törtek lándzsát. Egész irodalom keletkezett körülötte. Magyarországon is megtaláljuk ennek nyo­mait: Magyarországi Mihály pálos Mátyás király előtt vitatkozott az Immaculata Conceptióról egy más rendbeli szerzetessel, aki dominikánus lehetett. A franciskánus IV. Sixtus pápa 1476. és 1483. évi constitutióiban mellette foglalt állást és a szeplőtelen fogantatásról való misét és officiumot is megerősítette.¹⁴¹

A pápa határozatainak visszhangja fellelhető a magyar ferences literatúrában is, így Temes­vá­ri Pelbártnál,¹⁴² a mise pedig Váradi Missaléjában. Ezért keressük azokat a szálakat, amelyek őt a ferencesekhez fűzték.

Három szerzetes renddel állt kapcsolatban: a pálosokkal, a karthauziakkal és a ferencesekkel. Mind a három a megújuló, mélyebb lelkiéletet képviselte. A ferencesek két ágra oszlottak obszervánsokra és konventuálisokra. Népszerűbb volt az előbbi, a szigorított ág, amelybe a másikat is be akarták olvasztani. Váradi az utóbbit pártfogolta. Hogy melléjük állt, az valószí­nűleg a bácsi mariánus (konventuális) kolostornak köszönhető.

Ennek a kolostornak már tradíciója volt. Innen került ki Igali Fábián, ki a konventuálisok reformját megindította. Mikor a konventuálisok 1490-ben a tudós Segösdi Lukácsot válasz­tották provinciálisukká, ez mind a reform végrehajtása, mind pedig rendjének ellenségeitől való megoltalmazása végett Váradit kérte a pápától védőjüknek.

Ettől kezdve mindenben segítségükre van. Új kolostorokba telepíti be őket és vigyáz a rend jóhírére. 1494-ben ismét kiújult a viszály a két ág között; ekkor a konventuálisok patrónusa, Váradi és az obszervánsok védnöke, Bakócz Tamás, összehívta a rendek legkiválóbb tagjait. A konventuálisok részéről Segösdi Lukács, az obszervánsokéról pedig - többek között - Laskai Osvát és Pelbárt esztergomi gvardián (minden bizonnyal Temesvári!) jelent meg. Ezen a tanácskozáson sikerült a békét helyreállítani. Tehát a humanista Váradinak is része volt azokban a reformokban, amelyek közvetve elősegítették a magyar nyelvű kolostori irodalom kialakulását.¹⁴³

A művelt Segösdi Lukáccsal levelezésben állott. Egyik levele különösen rámutat a közte és a franciskánusok között fennállt szellemi kapcsolatra. „Ámbár nem hiányoznak - írja -, sőt sokan vannak azok az obszerváns testvérek, akiket egyházunkban való prédikálásra rendjük előljárója melegen ajánl, mi, akik a ti rendetekhez különösképpen ragaszkodunk és mindig ennek tekintélyét kívánjuk gyarapítani, mégis úgy határoztunk, ha Atyaságodnak is tetszik, hogy György testvér teológiai doctor szolgálataival fogunk élni, aki, mint mondják, jelenleg a ti győri konventetekben tartózkodik.” Kéri, küldené el minél előbb, hogy a nagyböjti napok­ban „frui illius conversatione, et studie possimus, et aliquem fructum ex illius industria, et sollicitudine in Ecclesia Dei reportare.”¹⁴⁴

Az egyházról vallott misztikus felfogása is a ferences teológiai iskolára utal. Ernuszt Zsigmond pécsi püspök egyik familiárisának írja, mikor a püspököt elfogták: „Igen kedves fiam, az egész földkerekségen egy a Krisztus vérén megváltott egyetemes egyház, amelynek tagjai mind a mi egyházaink, mind a te urad gondjára bízott egyházak: tehát bárhol és bár­melyik tagjában bántják magát Istennek egyházát, minden igaz keresztény, nemcsak az egyháziak, hanem a laikusok is, szívből együttérezni tartoznak... mindenekelőtt kérni kell Istent, hogy szánja meg az ő jegyesét, az egyházat.”¹⁴⁵

Az idézet első fele Szent Pál híres textusára épül (I. Cor. XII. 26-7); ebből fejlődött ki a „Corpus Christi mysticum” tana, amely szerint az egyház Krisztus misztikus teste, ő a fej, az egyházhoz tartozók pedig a tagok. A teológiai nyelv szempontjából Váradi nem fejezi ki magát szabatosan és nem fejti ki - de nem is akarja -, hogy az egyházon esett minden sérelem annak fejét, magát Krisztust éri, de egyúttal kihat a „test” valamennyi tagjára s ezért kell a tagoknak együttérezniök. Az idézet második felében sem precíz az a kifejezés, hogy az egyház isten jegyese. A már Szent Ágostonnál megtalálható misztikus felfogás szerint az egyház Krisztus jegyese, sponsa Christi, aki azt vérével váltotta meg.¹⁴⁶

Teológiai jártassága nyilvánul meg 1496. évi pásztorlevelében is. Ebben azt a „a sanctis patribus” rendelt egyházi szokást fejti ki, hogy minden hívő évenként legalább egyszer meggyónjon és az eucharistia szentségtörő vételétől óv. Itt is tanújelét adja a misztika iránti érdek­lődésének: „...miként néhány igen vallásos és Isten előtt kedvelt személy által kinyilat­koztatván tudjuk: a három legsúlyosabb bűn között, amelyek miatt Isten bosszúálló keze most az egész keresztény egyházat sújtja, ez az első és legfőbb bűn, tudniillik az eucharistia méltat­lan vétele. Ezért fenyegetnek a pestisek és háborúk, ezért bocsátotta Isten a keresztényekre a széthúzás, belviszály és egyéb csapások minden nemét, e miatt adott már kezdettől fogva a töröknek hatalmat, hogy a kereszténységet ily módon (mint mindenki előtt ismeretes) össze­törje.”¹⁴⁷ Ebben is láthatjuk teocentrizmusát, amely az istent vallja a történelmi események rúgójának. Ez az isten az ószövetségi szentírás istene, aki bosszút áll a rajta elkövetett sérel­mekért és a keresztényt, mint egykor zsidó népét, a pogánnyal sújtja, ha letért útjairól. Nem új felfogás ez, megvolt az egész középkoron át és tovább élt, mind a szerzetes népszónokok ajkán, mind a reformátorok szónoki kelléktárában.¹⁴⁸

Váradi vallásos műveltségéről adott képünk nem lenne teljes, ha ki nem térnénk arra, hogy a bibliát mily mértékben használja fel leveleiben. Kimondott szentírási utalással csak tíz helyen találkozunk, azonban egész levelezésének hangja, szelleme mögött ott érezni a bibliai jártas­ságot. Az említett helyek közül öt az ószövetség, öt pedig az újszövetség szentkönyveiből vett idézet.¹⁴⁹ Leggyakrabban egyháza, patrónusát, a humanistáktól is annyira kedvelt Szent Pált, a „doctor gentium”-ot idézi.

Jellemének egyenességét és következetességét ismerve szinte természetesnek vesszük, hogy ez a vallásos érdeklődés lelki szükségletből fakadt. Az üdvösségével - ezt a szót annyiszor hang­súlyozza! - törődő lélek transzcendens vágyait akarta kielégíteni az egyháza adta kegyelmi eszközökkel. Innen származik a fiúi tisztelet Mária iránt, ezért fordul a megújuló, lelki életet élő és hirdető szerzetesrendek felé, és segíti elő ezek reformját. Ezért véteti fel magát a római Szentlélektársulat tagjai közé.

Hívei lelki üdvét is szívén viselte. Erről tanúskodnak pásztorlevelei. Ferences szónokokat hív meg igehirdetésre. Munkája eredményét közvetve az is igazolja, hogy a római Szentlélek­társulat magyar tagjai közt egyházmegyéjének tagjai fordulnak elő majdnem a legszámo­sabban.¹⁵⁰

A templomok fényének emelésére Itáliából hozatja a szükséges kegyszereket. És mivel a hívek lelki élete sokban függ a papságtól, ezekre is nagy gondot visel. Egyházmegyei zsinato­kat tart, kánoni látogatásokat végeztet. Ha úgy látja jónak, nem riad vissza a legszigorúbb egyházi fenyítékektől, sem a papok, sem a világiakkal szemben.¹⁵¹

Káptalanjára is vigyáz. Ha még a király ajánlana is nem megfelelő embert, nem fogadja el. Mind a papnevelésben, mind pedig a műveltség széthintésében elsőrangú fontosságú a káptalani iskola; a humanista főpap ezt sem hanyagolja el. Ezért jár el olyan erélyesen a residentia-kötelezettséget meg nem tartó olvasókanonokja, Frangepán Ferenc ellen, kinek a káptalan keretén belül annyira fontos feladata van: „cura Sigilli, Dispositio Scolae”, vagyis a hiteleshely és az iskola vezetése.¹⁵²

9.

Váradiban a „theologust” nem lehet és szabad elkülöníteni, elválasztani a humanistától. E két műveltségi elem teljesen összefonódik, színezi, gazdagítja egymást. Ezért szellemi arcképe hiányos lenne, ha a rendelkezésünkre álló adatok alapján meg nem kísérelnénk, hogy a szorosabban vett humanista műveltsége összetevőinek „világi” elemeit rekonstruáljuk.

Beroaldus sablonos értesítéséből: „Tu somniparcissimus vigilas de nocte bonasque horas bonarum artium studiis impendens”,¹⁵³ annyit feltétlenül el lehet fogadni, hogy sokat olvasott. De a „bonae artes” tágra nyújtható keretei olvasmányainak közelebbi meghatározására alig adhatnak támaszpontot. Nagyszerű könyvtára majdnem maradéktalanul elpusztult. Így olvasmányainak megállapításánál megint csak a fentmaradt levelezésére támaszkodhatunk.

Jól ismerte a humanisták kedvelt auktorait: a költők közül Horatiust és Vergilius Aeneisét. A Georgicont már idézi is. Martialisszal állítja egyvonalba Janus Pannoniust, Persius szatíráiból vesz citátumot. Lucanusra hivatkozik. A humanista poéták közül csak Janus Pannoniusról tudunk, akinek epigrammái „multis verborum salibus, et rerum varietatibus exuberent”.¹⁵⁴

A prózaírók közül természetesen ismernie és olvasnia kellett Cicerót, ha nem is hivatkozik rá. Leveleinek stílusa erre vall. Cicero kedvelése - mint Aldus Manutius is észreveszi - szinte általános a magyar humanistáknál. Catót már idézi; s az általánosító „legitur” elindítással két felhozott példája közül az egyik Suetonius, a másik pedig Valerius Maximus munkáiban található. Ismerte Salamon és Markalf historiáját is, mert „Marcolphus celebratissimus morio” szellemességére hivatkozik.¹⁵⁵

Jártas - természetesen - a mitológiában. Aristaeus, Mater Cirena, Vertumnus kerülnek egymás után elénk. Báthori István erdélyi vajdát Vulcanusnak, „faber Jovis”-nak aposztrofálja. A „tener Narcissus” és Mercurius, a „fur caudatus” sem hiányzik.¹⁵⁶

Olvasásmódjára fényt vet a bolognai Egyetemi Könyvtárban található könyve. Ez - mint említettem - Nissai Szent Gergely De vita Moysis című művét tartalmazza, Georgius Trape­suntius fordításában és bevezetésével. Tehát a szentatyákat is olvasta, mind a görögöket, mind pedig a latinokat, ez utóbbira egy Szent Ágoston Confessionesére visszamenő utalás is tanú. Figyelmesen és gondolkodva olvasta, erről tanúskodik a vörös tintával írt számos bejegyzése. Vitéz János is így olvasta könyveit. Váradi egyik bejegyzéséből azt is megtudhatjuk, hol és mikor olvasta könyvét: „Bachie XII. octobr. 1495.”¹⁵⁷

A bejegyzéseket nem láttam, így nem tudom megállapítani, hogy az antiplatonikus Trape­suntius által fordított és bevezetett munkát milyen szellemű széljegyzetekkel kísérte. Ismerve platonista múltját, kézenfekvő a kérdés, hogy fogsága után mily magatartást tanúsított a platonizmussal szemben.

Az 1484 végén megjelent teljes Platon-fordítás már nem találta Budán. Joannes Pannonius kemény kritikája, mely Ficinust Budáról érte, szintén későbbi keletű. Pedig Buda és Firenze, között a kapcsolatok ekkoriban erősödtek egyre jobban. Azt lehetne gondolni, hogy az érsek hat évi kényszerszünet után újra felveszi az elejtett fonalat. Annál is inkább, mert platonista barát­já­val, Báthori Miklóssal, mindjárt kiszabadulása után kapcsolatba lép. Azonban nem így történt.

A kiszabadult kalocsai érsek már nem Firenze és Ficinus felé fordul. Mátyás halálával a firenzei kapcsolatok különben is teljesen megszűntek, vagy legalábbis nem tudunk róluk.¹⁵⁸ Érdeklődését Bologna kelti fel, ahol épp akkoriban áll hírneve tetőpontján az egyetlen ünnepelt poétika- és retorika-tanára, az idősebb Philippus Beroaldus.¹⁵⁹

Ez a híres humanista, kinek a francia humanizmus fejlődésében is jelentőséget tulajdonítanak, egész középeurópai humanizmusunk alakulására befolyást gyakorolt sajátos apuleiusi stílusával és platonizmusával. Volt idő, mikor hatszáz diákkal dicsekedhetett. Ezek zöme német, azonkívül cseh, lengyel és magyar. A Sodalitas Danubiana és a budai cseh kancellária humanizmusa Bologna és így Beroaldus felé mutat. Talán mindezeknél jobban rányomja bé­lyegét Jagello-kori kancelláriai humanizmusunkra. Bakócz és unokaöccsei, Szatmári György és védenceinek sora, a királyi titkárok, Csulai Móré Fülöp, Kesserű Mihály, Brodarich István és a mohácsi vészig alig van nevezetesebb humanistánk, aki nem az ő, vagy szellemét tovább­vi­vő és stílusát a végletekig fejlesztő tanítványainak - Joannes Baptista Pius, Achille Bocchius, Romolus Amaseus - keze alól került volna ki, vagy kapcsolatban nem lett volna vele.¹⁶⁰

A kapcsolat Beroaldus és Váradi között emennek a fogsága utáni éveiből datálódik. Bolog­ná­ban - három évtizeddel előbb - egyidőben végezték ugyan tanulmányaikat, de kapcsolatuk nem innen veszi eredetét. Váradi pedig Beroaldus tanítványa - mint egyesek minden alap nél­kül feltételezik - már az időrendi nehézségek miatt sem lehetett.¹⁶¹ „A köztünk napról-napra egyre jobban virágzó barátságnak létrehozója s mintegy összeenyvezője - írja a bolognai humanista - tanítványom, Csulai Fülöp volt”, és ezzel elébe vág minden találgatásnak.

Csulai Móré Fülöpöt 1491-ben a kalocsai érsek küldhette Bolognába. De nem ő volt az egyetlen: „Te hozzám, nem éppen szégyenlendő erkölcsű és tudományú mesterhez, tanulókat küldtél”, akik közül leginkább Kesserű Mihály, a későbbi boszniai püspök vált ki. Termé­sze­tesen ez levélváltást vont maga után, amely meglehetősen sűrű és magas színvonalú lehetett. A kalocsai érsek Rómába tartó követei betértek Beroaldus házába, hogy a tanulók előmenetele után érdeklődjenek, és ilyenkor a mester sem panaszkodhatott Váradi fösvénysége miatt. Levelezésükből csupán Beroaldusnak az Apuleius-kommentárhoz írt ajánlólevele maradt meg. Váradi egyik levelének csattanóját pedig még Pinus Tolosanus egykorú Beroaldus-élet­rajza is érdemesnek tartotta feljegyezni. Mikor ugyanis Beroaldus affelől puhatolódzott, hogy milyen szívvel venné, ha Apuleius Aranyszamarát neki ajánlja, Váradi szellemesen felelt vissza: „Ha azt a szamarat, amelyet nekünk olyan jóakarattal megígértél, minél gyorsabban megküldöd, arannyal terhelten fogjuk hozzád visszairányítani.” E röpke töredék is fényt vet a kalocsai érsek kitűnő levélstílusára, s mindjárt komolyabban vehetjük az őt és leveleit dicsérő bolognai humanista lelkendezését.¹⁶²

Ez az elveszett levelezés esetleg fényt deríthetne mindkettőjük platonista érdeklődésének hőfokára. Annyi azonban bizonyos, hogy erről szó esett köztük. Beroaldusnak volt alkalma megismerni Váradi ebbeli jártasságát és képzettségét. Nem hiába nevezi „Pythagoroci dogma­tis observatissimus cultor”-nak és „platonici praecepti retinentissimus”-nak. Ezért felelősséget vállal az Apuleius-kommentár ajánlólevelének többi része, amelyből kitűnik: milyen jól ismerte az érsek életét, életkörülményeit, még ha stilizálja is azokat.

Barátságukat a közös eszmény: Cicero és a platonista érdeklődés csak megerősíthette. A plato­nizmus Bolognában nem új keletű, mint már fentebb említettem; ott áll Bessarion személyében az egyetem szellemi megújhodásánál és tovább hat, kiváltképp a retorika és poétika tanárain át, akik között Galeotto Marziót is megtaláljuk, egészen Beroaldusig. Ő ismeri ugyan Ficinus Firenzében szárnyra kelt platonizmusát, hiszen oda - így például Polizianóhoz - baráti szálak is fűzik, mégsem ott, hanem kedvelt írójánál, a vele egyéniségben is annyira rokon Apuleiusnál köt ki.

Mélyebb, átgondoltabb filozófiai rendszert, valami kis eredetiséget Beroaldusnál hiába keres­nénk. Rétor volt, és így természetesen Cicerón, tehát a retorikán át jut el a platonizmushoz. Egyébként ez az út volt a legtermészetesebb; Ficinus is ezt követte.¹⁶³ Az enciklopedikus érdeklődésű Beroaldus azonban nem jut el Ficinus halálos komolyan vett bölcselkedéséig. Itt is csak a felszínen marad és így nála inkább csak platonista színezetű műveltségről, mint át­gondolt, átélt filozófiáról lehet szó.

Orációiban gyakran megy vissza, mint végső tekintélyre, Platonra. Példa rá a szokásos kez­dés: az emberek többet törődnek testükkel, mint lelkükkel. Pedig, a léleknek is megvannak a maga betegségei. Ezeket csak a philosophia moralis képes meggyógyítani. Ez a „vitae dux et virtutum indagatrix”. A filozófiát ugyanis három részre osztja: Phisica, Dialectica, Ethika. E har­madikat szerette Socrates, aki „neque de natura rerum neque de altioribus sublimiori­busque rebus... disputavit”. Az ő tanainak tulajdonképpeni leírója, az „isteni” Platon is így gondolkodott, akit máshelyütt „philosophorum deus”-nak nevez.¹⁶⁴

Hogy mit értett a „philosophia moralis”-on, azt egy másik orációjából tudjuk meg. Ennek rövid summája: A lélek művelése a rosszat megvetve követni a jót. A lélek művelése: fel­karolni az „ingenuas disciplinas”-t. Tehát: „cultura animi est ipsa eloquentia”.¹⁶⁵

A retorika ilyetén felmagasztalása sem Beroaldus találmánya; de igen alkalmas arra, hogy Cicerótól a szintén rétor Apuleiusig eljusson anélkül, hogy a „fons eloquentiae”-t megtagad­ná. Váradi, kinek eloquentiáját az egykorú források mind hangoztatják, és akinek leveleit olvasva Beroaldus a legnagyobb dicséretet mondja, amit csak lehet: „ut perfectus orator”, könnyen követhette Beroaldust Apuleius felé vezető útján. Ezért különös örömmel fogadhatta a neki ajánlott Apuleius-kommentárt.¹⁶⁶

Apuleius munkái mintegy Platonhoz szolgáltak bevezetésül. Váradi előtt sem lehettek isme­retlenek, hisz Galeotto szerint maga Mátyás is ismerte ezeket.¹⁶⁷ Apuleiusnak három filozófiai munkája maradt fenn, ezek közül a De Platone eiusque dogmate afféle bevezetés Platon filozófiájába. Elveszett művei között van Phaidon-fordítása is. Mint filozófus nem mély, inkább mások - így Platon - gondolatainak hűséges tolmácsa. Jelentőségét abban látják, hogy azt a szellemi áramlást testesíti meg, amely - misztikus célzatával - beleömlik Plotinos és Porfirius neoplatonizmusába.

Bármi is vezette Beroaldust Apuleiushoz, ott a platonizmussal kellett találkoznia. Számunkra éppen ezért nagyjelentőségű a Váradinak ajánlott Apuleius-kommentár. Az Aranyszamár, amely nem más, mint a platonista gondolat fonalára felfűzött pompás novellafüzér, e tenden­ciája mellett a novellaköltészet remekeit közvetíti, köztük az Amor és Psyche örökszép meséjét. Platonista foganásra mutat maga a cím is. A szamár a platonisták irataiban a testet, az érzékiséget jelképezi. Az Isis-misztériumok rossz szellemét, Tiphont, szamárfejjel ábrázolták. Innen került át az új-platonistákhoz, hisz a platonizmus örök problémája: a rossz áll náluk is az érdeklődés középpontjában.¹⁶⁸

Hogy Beroaldus az Aranyszamár írójában nem csupán a követendő stílusú rétort, hanem a platonistát is becsülte, számon tartotta és közvetítette Váradi felé, arról a kommentár és az ajánlólevél tanúskodik, egyben rávilágít saját platonizmusára is. Biztos szemmel látja meg Apuleius munkájának platonista gyökerét, a palingenesist.¹⁶⁹ Az emberek közül - hivatkozik Proclusra, a „nobilis Platonicus”-ra - sokan járnak állatbőrben, nagyon sokan „méreg” miatt lettek állatokká. Mi is ez a méreg? A feledés, a tévedés, a tudatlanság. Ezen csak a misztikus rózsa megízlelése, a „scientia” segít. Itt megtaláljuk a neoplatonizmus tételét az igazi tudásról, mely magasabb rendűvé, emberré tesz, szemben az alexandrinisták és az averroisták tudá­sá­val, s ezt Beroaldus „inscientiá”-nak bélyegzi, mint ami az embert állattá teszi.¹⁷⁰ A szintén Vára­di­hoz szóló Finis Commentariorumban, ahol mintegy összegezi az egész könyv alapgon­do­la­tát, már tisztán megjelenik a „docta pietas”. Ficinus sem fogalmazhatta volna meg különbül.¹⁷¹

A könyv előtti nagyterjedelmű ajánlólevélnek a humanista Váradiról adott szellemi arcképe igazi platonistát ábrázol. Ez - mint minden humanista írás - erősen stilizált, eszményített, de anélkül, hogy Váradi humanista egyéniségét elrajzolná. Beroaldust a levelezésen kívül a magyar tanítványokon keresztül is erős személyi kapcsok fűzték hozzá. Életét, sorsát, humanitását nagyon jól ismerte. A ma már fölöslegesnek látszó sallangokat lehámozva - amelyek azonban az egykorú humanista közönség előtt Váradi humanista jelentőségét csak emelték és mintegy hitelesítették - az eddigiekből is látni lehet, hogy mennyire hitelesen és helyesen látta a bolognai humanista a kalocsai érseket. Az egész ajánlólevél a „docta pietas” kettős pillérén épül. „Pythagoras... monet Deum religionem colendum esse. Animum discipli­nis excelendum.” „Lux enim sacerdotis cultus et doctrina est.” A főpapnak az igazi fényt nem az infula, hanem a „religio doctrinae copulata” adja. Ez Váradiban - Beroaldus szerint - megvan: „Tu perinde ac pythagorici dogmatis observantissimi cultor, ita religione praecellis, ita doctrina praepolles...”¹⁷²

Bármily mellékes gondolatokkal írt is így Beroaldus, a lényegre tapintott. Meglátta Váradiban a neoplatonista eszmény felé törő humanistát, akiben a XV. század litterátusainak lelkében kínzóan égő problémák, a „doctrina” és a „religio” megtalálták a maguk egyensúlyát. Barátjá­nak, Báthori Miklósnak írja: „Inkább a lelkünkkel tudjuk felfogni, mint szavakkal kifejezni, hogy a könyvek állandó olvasása, a bonae artes-szel való folytonos foglalkozás és az erényekre való törekvés mennyire megdicsőítették Atyaságodnak a természettől kapott nemes szellemét.”¹⁷³ Ez egyúttal a maga számára is kitűzött program. Ebből láthatjuk, hogy számára a neoplatonizmus sokat jelentett.

10.

Nemcsak Beroaldussal állt kapcsolatban. Bolognai barátja szerint alig volt Itáliának neve­ze­tesebb humanistája (erős túlzás!), akihez baráti szálak ne fűzték volna. Az Apuleius-kommen­tár pedig előnyös színben tüntette fel őt az akkori tudós világ előtt. Ennek visszhangját halljuk ki Várday Ferencnek apjához írt leveléből. Várday kéri apját, ajánlja őt a kalocsai érseknek, „akinek híre, egyedülálló tudománya, szellemének eleganciája és eloquentiájának mindenható ereje által nem csupán egész Itáliában terjedt el, hanem az egész világ minden más részére is, ahová csak a latin irodalom eljutott”. Ez a szintén humanista hangú levél 1501. április 10-én kelt Padovában, ahol a későbbi erdélyi püspök ekkor tanult. Tehát Itáliában kialakult huma­nista véleményt hangoztat. A padovai egyetemen tanuló magyarok, akik között volt Brodarics István is, méltó büszkeséggel tarthatták számon Janus Pannonius mellett a nagytehetségű, kitűnő levélírót és mecénást.¹⁷⁴

Hogy Várday Ferenc idézett levele mennyire fedi a valóságot, arra beszédes bizonyságot szolgáltat az érsek levelezésének egy-egy részlete. „Még ma is megvagynak sok levelei, - olvassuk Magyarország polgári históriájára való lexiconban - mellyek, ha nem a’ legjobb Deáksággal vagynak is írva (ehhez a megállapításához szó fér): de egy olvasott és jó szívű emberről tesznek tanúságot”. Ezeket az 1490-1501 között írott leveleket Wagner Károly adta ki 1776-ban. Kiadása 153 levelet, illetve oklevelet tartalmaz. Ebből 127 levél Váradi Péteré, a többi 26 pedig Ulászló kancelláriájából került ki; ezek is vele és ügyeivel vannak kapcso­latban. Wagner Székely Sámuel, XVIII. századbeli gyűjtő példányát használta.¹⁷⁵ Ez 105 levelet tartalmazott, ebből 87 Váradié, 16 pedig Ulászlóé volt. E gyűjtemény lemásolása után került Wagner kezéhez egy másik kollekció, mely 48, Székely gyűjteményéből hiányzó levelet tartalmazott.¹⁷⁶ Ebből Váradié 40, Ulászlóé pedig 8.

Mindez arra vall, hogy leveleit érdemesnek tartották lemásolni és megőrizni. Vagy talán humanista módra saját maga gyűjtötte össze, avagy - mint Vitéz János esetében - még életé­ben valamelyik bizalmasa, a humanista epistolariumok mintájára? Nem tudjuk. De annyi tény, hogy több másolatban forogtak közkézen, mert Koller, midőn nagy egyházmegye­történetében néhány, a pécsi egyházmegyével kapcsolatos, Váradi-levelet közöl, ezeket nem Székely Sámuel gyűjteményéből veszi, hanem „Ex Cod. Ms. Apographo Palffiano inter Epistolas Petri Archiepiscopi Colocensis.” Koller meg is jegyzi, hogy az ő közlése eltér Wagnerétől.¹⁷⁷ Ezek az eltérések nem lényegesek ugyan, de azt mutatják, hogy a levelek több másolatban terjedtek el.

Az eredeti gyűjtemény, ha egyáltalán volt ilyen, elveszett. Ellenben a XVIII. század elején Haager Ferenc pozsonyi kamarai titkár birtokában volt egy XVI. századi kézirat, amely Mátyás és Ulászló levelei mellett Váradi 131 epistoláját is magában foglalta. Ez - bár eddig még nem láthattam - bizonyos értesítés szerint az esztergomi káptalan levéltárában talál­ható.¹⁷⁸

Erről a Haager-féle kéziratról több másolat készült. Az egyik - ez a Kollertól használt Pálffi-példány - az MTA könyvtárában található, a másik a Nemzeti Múzeum Széchenyi-könyvtárában, a harmadik pedig - Bél Mátyás példánya - Bécsben. Ezenkívül még öt XVIII. századi másolat található a Budapesti Egyetemi Könyvtárban.¹⁷⁹

Váradi számára a levél volt az eszköz, mellyel Bácsot összeköttetésben tartotta magyar barátaival és Itáliával. Így intézte apró-cseprő gazdasági ügyeit intézőivel, egyházi ügyeit, hivatalos és baráti értesítéseit. Humanista szempontból vizsgálva levelezését, azt látjuk, hogy nem mindegyik ilyen foganású. A levelek egy csoportja hevenyészetten íródott és ezekben csak arra törekszik, hogy életének pillanatnyilag felmerült, apró-cseprő, vagy esetleg komo­lyabb bajait, bonyodalmait, gazdasági ügyeit megoldja. Ezek nem is lépnek fel irodalmi igénnyel. Levelezésének zöme, bár mindig a gyakorlati élet adja meg indítékát, mégis maga­sabbra lendül, a humanista epistola felé. És bármiről írjon, a kivitelezésen meglátszik a huma­nista irodalmi mű egyik ismertető jele: a tudatosság. Levelein megérződik, hogy szerző­jük nem csupán egyszerű értesítéseket akar küldeni, hanem egyrészt szem előtt tartja azok humanista mivoltát, akiknek ír, másrészt tudatában van az epistola irodalmi jelentőségének.

Az epistola nem csupán a mának készül, hanem ugyanolyan irodalmi műfaj, mint akár az epigramma. A humanista irodalomban jártas érsek talált erre elég ösztönzést. Ott voltak Ficinus szellemes levelei, magyar viszonylatban pedig Vitéz János epistolariuma. Janus Panno­niusnak, valamint egykori kancelláriai főnökének, Handó Györgynek kicsiszolt stílusú levelei. Maga mint királyi titkár és később a kancellária vezetője, a diplomáciai levelezésben nagy gyakorlatra tett szert. Ezenkívül hathatott rá Báthori levélstílusa is. Erre vall és egyben Váradi Péter stílusbeli tudatosságára is fényt vet Báthorihoz írt levele. Megtudjuk belőle, hogy milyen szempontok szerint nézte a hozzá írott leveleket. Így ír: „Gratissimae nobis fuerant literae Paternitatis vestrae per hominem suum redditae, quas cum summa animi voluptate perlegimus, et inter legendum, cum dicendi, scribendique modum, et eloquentiae ornatum curiosius perpenderemus, suavitate profecto non modica perfusi sumus, non minus ex charactere vestro terso, nitidoque, et ipsum antiquitatis gravitatem redolente, quam ex his rebus nobis gratissimis, quas P. Vestra pro amore...”¹⁸⁰

Levelei között a humanista epistola minden válfajával találkozunk: a kérő, köszönő, gratuláló levéllel és a legközvetlenebb epistola familiarisszal.¹⁸¹

Sok ellensége és különösen a szentszéknél lefolytatott pörei miatt szüksége volt patrónusokra. Az állandóan Rómában tartózkodó öccse, a majdnem mindig úton levő követei, valamint levelei útján igyekezett kegyük megnyerni és a kapcsolatot velük fenntartani. A hozzájuk intézett levelek nagy része kérő levél. Ajánlást, közbenjárást kér vagy maga, vagy pedig valamelyik barátja részére. Mindig szem előtt tartja, hogy a címzettek humanista főpapok, ehhez szabja leveleinek hangját. „...dignetur - írja Cesare Borgiának - me deditissimum clien­tem, velut patronus optimus, atque humanissimus, inter suos servitores numerare.” Ezek­ben a levelekben is meg lehet figyelni a szerkesztés ügyességét. Nem hozakodik elő mindjárt a kéréssel, hanem előbb előkészíti, nem feledkezve meg az illető „humanitas”-ának, „probitas”-ának és „integritas”-ának dicséretéről sem, és csak a kellő captatio benevolentiae után, mintegy csattanónak hagyva, tér ügyes átmenettel kérésére, amelynek teljesítése a címzett humanitásából önként kell hogy adódjék.

Azért mégsem túlontúl hagyatkozik ily külső hatásra törő eszközökre. Leveleiben érzik igazságának tudata. Erre a legszebb és legigazabb példa a fogságából Korvin Jánoshoz írt kérő levél. Nincs ebben sok cicoma, fölösleges sallang; egy szenvedő ember lelkéből tör fel a kérés. Mégsem alázkodik meg, egy pillanatra sem veszti el emberi méltóságát. Kiszabadítását kéri, de mindamellett hangsúlyozza: a fogságba ártatlanul került, és Korvin nem bánja meg, ha segít rajta.¹⁸²

A kérő levél mellé szorosan csatlakozik a köszönő levél az elnyert kegyért vagy közben­járásért. Ezekben sem fukarkodik a humanista fordulatokkal. Például VI. Sándornak írja: hogy mikor apostoli áldását vette, tanú rá segédpüspöke és Leontius „nequiverim etiam a lacrymis abstinere.” De nem elégszik meg ennyivel, mindjárt kell egy humanista közhely: „Quis etenim tantam Sanctitatis Vestrae Apostolicae clementiam et suavitatem degustans, etiam si ferrei cordis esset, non dulces per oculos stillaret guttas.”¹⁸³

Patrónusainak, barátainak öröme, magasabb méltóságra jutása ad alkalmat a gratuláló levelek írására. Így barátjának, Kinizsi Pálnak írt levelét, mikor az új méltóságot nyert el, ezzel a sablonnal zárja: „Tuique Colocensis memor esto, quia et Colocensis tuus, dignitatis et honoris et amplitudinis tuae non est immemor.” Beatrixnak is ír, betegségéből való felépüléséhez kíván szerencsét. E szerencsekívánó levelek között mesteri a Borgia pápává választása alkalmával írt. Ügyes már a nyitánya is: „Nescio Pater Sanctissime! cui magis gratulari de hac felice assumptione, et feliciori Sanctitatis Vestrae coronatione in summum Pontificem, Episcoporum episcopum, et Vicarium Christi, debes, deinde ecclesiae, an Vestrae Sanctitati?” Ünnepli az új pápát, akinek személyében „ipsius personae Christi fulgur reluceret”. Ebben is, mint egyebütt, ügyes csattanónak hagyja a tulajdonképpeni célt, amelyért e levél megíródott, hogy tudniillik a pápa róla meg ne feledkezzék. Másik hozzá írt, hasonló foganású levelében VI. Sándortól várja „aureique saeculi restitutionem”. Borgia megválasztásakor hasonló öröm­mámorban írtak az akkori világ humanistái. Váradi e hódolók sorába áll, sőt még ajándékkal is kedveskedik: török lovakat és nyerget küld. Ascanio Sforzának, VI. Sándor barátjának és államtitkárának kinevezésekor szintén gratulál, őt is feldicséri és körüludvarolja: „...et veluti Vice-Cancellarii, ita summi Pontificis successorem omnino speramus te fore et satis habemus exploratum.”¹⁸⁴

A legközvetlenebb és legtermészetesebb levélforma az episstola familiaris. Ennek mindhárom fajtája megvan Váradinál. Így az egyszerűbb, a legkevésbé irodalmi érdekű értesítő levél.¹⁸⁵ Hasonlóképpen a baráti békítő levél. Ezekben különösen megnyilatkozik emelkedett huma­nis­ta és papi szelleme: „Nos presbyteri sumus - írja György szerb despotának, aki Ujlaki Lőrinc­cel veszekedett - ad discordiam, vel cui illationem iniuriae, vel repensionem vindictae, vel Vobis, vel cuicunque consilium dare non possumus. Optaremus etenim, ut omnes pacifice, et quiete viverent.” Kéri őket egy másik levelében, hogy ne fogyasszák az ország erejét, hanem „istas caedes mutuasque per secutiones, quas fovetis, adversus paganos, Regni huius, et fidei nostrae Christianae aemulos exercetis”.¹⁸⁶

Az epistola familiaris legirodalmibb fajtája a szűkebb értelemben vett baráti levél. Ilyeneket intézett Váradi magyar humanista barátaihoz. Ezek már tisztán irodalmiak, a humanista tuda­tosság jegyében készültek. Egymást érik bennük a klasszikus és szentírási utalások, idéze­tek, reminiszcenciák. Mindegyik levél önmagában is egy-egy kisebb „opus”. A jobb huma­nis­ta epistolák közé sorakoznak csiszolt, választékos stílusuk révén. Kiválnak közülük a Báthori Miklóshoz, Kálmáncsehi Domokoshoz, Bochkay Miklóshoz, a pécsi püspök familiarisához, Eszéki Istvánhoz és Keszthölczi Mihályhoz írottak.¹⁸⁷

Ezekbe a kategóriákba be nem sorozható leveleitől sem tagadható meg a humanista jelleg. Bármilyen ügyben ír, levelének gondosabb, csiszoltabb formáját mindig a címzett személy humanista, illetve - ami ezzel egyet jelent - „művelt” voltához alkalmazza. Ezért ír a ference­seknek egyházi és fegyelmi ügyekben olyan felkészültséggel és apparátussal, mint humanista barátainak.¹⁸⁸

Országos ügyekben - legtöbbnyire Ulászlóhoz - írt levelei az egyre inkább időszerűvé vált török-kérdéssel foglalkoznak. A török-kérdés, melyet a humanista írók, különösképp pedig Mátyás király, hol őszintén, hol egyéb céljaik leplezésére tartottak felszínen, valójában csak Mátyás halála után kezdett égetővé válni. Természetes, hogy a „török-irodalom” új erőre kap a humanista tollán. Váradi levelei e szempontból is fontosak. Humanista írja, ha nem is mindig humanista stilizálással. Míg Mátyás király diplomáciai levelezésében sokszor csak hatásos szólam volt a török veszély felemlegetése, addig Váradinál a szólamok elszürkülnek, bár nem tűnnek el, és ha előbukkan is egy-egy, mögötte sötétlik a fenyegető valóság. A török itt van a szomszédságban, állandóan fenyeget, katonái már küzdenek ellene. Ha megindul, először érsekségén és birtokán gázol át. Egyéni érdeke tehát egybeesett az ország és humanista módon tágítva - az egész kereszténység érdekével, s ez teszi oly valószínűvé és megrázóvá „török” leveleit.¹⁸⁹

Leveleinek megszerkesztésében egyszerűségre törekszik. Nem bőbeszédű, csak a lényeget adja anélkül, hogy a „tudós” stílus kellékeiről lemondana. Ezt az írói fegyelmezettséget még a kancelláriából hozta magával, ahol egy-egy levélnek stílusbeli árnyalataitól nagyon sok füg­gött. Leveleinek egyszerű hangja nem magára kényszerített modorosság, hanem egyéni­sé­gé­ből, becsületes, nyílt jelleméből folyik. Mindamellett leveleit úgy építi fel, hogy a címzettnél a lehető legnagyobb hatást érje el. Minden levelének megvan a maga hangulati egysége, amelyet már a megszólítás - a legünnepélyesebbtől kezdve a Dilecte Istókig - előre jelez. Ezt a hangulatot nem semmitmondó humanista közhelyekkel, papírízű szócsépléssel éri el, hanem azzal, hogy ha stilizál is, amögött mindig a valóság, egy sokat szenvedett, sokat átélt ember tapasztalata áll. Ha panaszkodik, ez nem hamisan csengő humanista sápítozás, hanem egy szemérmes lélek vallomása. Ha elkeseredését fejezi ki a jelen állapotok romlottsága miatt, nem álszent szemforgatás, hanem a tiszta életű és kezű főpap magától értetődő állásfoglalása. Vagyis levelei az életből nőttek ki és azt is adják vissza művészi módon, a korabeli stílus színvonalán.

Ezt még fokozza, hogy humora mélyén is valami keserűség, csöndes rezignáltság lappang. Pedig szereti a kedélyes hangot. Egyik barátjának jó szerémi bort küld, „ne siti moriaris”. A szójátékokat is szívesen használja. A pápának írja - követére, Angelusra célozva -, hogy „per angelum tuum” szabadította ki. Gyakran egész levelet is „aenigmatice” ír. Legszellemesebb az ilyenfajták közt a Beatrixhoz írt. A királynő bizonyos szolgálatok fejében bíborosi gallért ígért. A „Generosissimus Dominus Gallerus”-t Váradi szellemesen utasítja vissza, oly ügye­sen, hogy a legkiválóbb olasz levélíróknak is dicséretére válnék. A visszautasítás könnyed hangjának végső akkordja azonban az egész levelet elmélyíti: „seraque nos docuerit poeniten­tia, quam periculosum fuerit rate lacera Eurippum illum precellosum ingredi.”¹⁹⁰ Néha ez a rezig­nált, lefojtott humor gúnnyá torzul. Nagy ellenségének, Bakócznak írja egy alkalommal: „De eo autem, quod manu sua P.V. scribere ad nos propter valetudinem non potuit, facile habemus Paternitatem vestram excusatam, et volumus nos quoque majori fortassis valetudine laborantes, si nos ipsi non scripsimus, haberi excusatos. Optamus autem Fraternitatem vestram sincero corde convelascere non solum in corpore, sed etiam in anima, et absque ecclesiarum injuria, et detrimento prosperari.”¹⁹¹

Stílusával ki tudja fejezni a legkülönbözőbb érzelmi árnyalatokat, mégis legjellemzőbb tulajdona az erőteljes férfiasság. Kemény egyéniségéből következik ez is. Lefojtott szenve­délyessége azonban át-áttöri a levélforma szűk korlátait és önkéntelenül a klasszikus oráció nemes pátoszába csap. „Sed profecto ad hoc iam degeneratum est - írja Angelus péterváradi gubernátornak - ut non sub cappis, nec cucullo, nec etiam sub bireto clericali, nec vestitu monachali, vel ullum vestigium conscientiae inveniatur, liberam hic civitatem habemus unicuique ut libet, licet juxta Catonis sententiam. In Italia, vel Sicilis talia impune non committerentur. Confideretis quaeso, utrum verbis vestris facta ista respondeant, et si semper alium dicendum, aliud faciendum videtur, verba ne potius, an facta attendenda nobis sint, vos ipsi discutite? Postquam omnibus in praedam expositi sumus, et daemonibus, et diabolis. Vos quoque, quod potestis, tollite.”¹⁹²

Beroaldus is észreveszi ezt, bár ő az oratort a külsőségekben látja meg: „Tu ad me crebras litteras dedisti, quo, Dii boni, lepore, qua verborum atque sententiarum amoenitate refertis­simas, prorsus, ut perfectus orator...”¹⁹³ Pedig a Váradit hevítő belső erő és lendület gyakran meg­nyilatkozik. Nem elégszik meg az egyszerű ténymegállapítással, hanem a kiemelés ked­vé­ért halmozza a rokonértelmű szavakat: „Quoties nos vera monentes, irisi, explosi, subsana­tique sumus.” Halmozza a bibliából vagy a mitológiából vett hasonnemű példákat. Leveleinek menetét szónoki kérdésekkel állítja meg, hogy annál hatásosabb fordulattal folytathassa.

Az orátori lendületnek és stílusnak leginkább a szépen tagolt, gondosan felépített körmon­datok felelnek meg. Báthori Miklóshoz írt egyik levele például nem más, mint öt körmondat összefűzése. Szívesen elkalandozik egy-egy mondaton belül, de a gondolat sohasem téved el a körmondat labirintusában, hanem ritmikusan hullámzik. Mondatai végét pedig gyakran zárja le az úgynevezett clausulával. A körmondatoknak ez a ritmikus lezárása a Cicero óta annyira kedvelt ritmikus próza jellemzője. Magyar humanista epistola-irodalmunkban már Vitéz Jánosnál is jelentkezik. Epistola gyűjteményéhez írt két leveléről összegyűjtőjük és kom­men­tátoruk, Ivanich Pál ezt jegyzi meg: „Quae quidem duae Epistolae, in magna parte contextae sunt ex verbis et clausulis veterum oratorum, scriptorum et poetarum.”¹⁹⁴ Így találjuk ezt Váradi Péternél is. A körmondatok stílusbeli velejárója bizonyos szentenciázás. Ezzel él is Váradi. Gyakran alakít ki maga is egy-egy kerek szentenciát, mint például: „Crudelis est, qui suum honorem negligit”. Legtöbbször azonban a szentírásból vagy a klasszikusokból veszi. És ha az idézet a mondat végére kerül, a ritmikus lezárás önként adódik. De nem csupán a „régi írók” clausuláit használja fel, hanem maga is vigyáz, hogy mondatai ritmikusan záród­janak.

Rendszerint a clausulák főformáját követi, amely dactilusból és spondaeusból áll. Ascanio Sforzá­hoz írt gratuláló levelének egyik periódusát így zárja: „...assidua sollertia sacra faciemus, solitaque vita suscipiemus.”¹⁹⁵ Vagy a Báthorihoz írt levélben: „...qui vinxerat Enno­­sigaeum.”¹⁹⁶ De nem ez az egyetlen forma, akad olyan is, amely trocheusból és molos­sus­ból áll; például: „...unice commendo.” Előkerülnek egyéb fajták is, mint: „...oblectari posset”; vagy a Kálmáncsehi Domokosnak írt egyik levél lezárása: „et de transacta calamitate sua propitio Deo in totum extricari.”¹⁹⁷ E ritmikus végződések nem véletlenek - nagyobb műgonddal írt leveleiből még számos példát lehetne felhozni igazolásul.

Nem kezdő, nem is dilettáns, hanem tudatos művész. Minthogy levelei „tudós” humanista munkák, nem nélkülözhetik a „tudós” jelleggel járó humanista díszt, a szentírási és klasszikus utalások ornamentumát. A céhbeliek előtt nagyrészt épp ezek emelték a levelet irodalmi magasságba. Levelei nagy részében ez nem válik modorossággá, tudományának és a literatúrában való jártasságának fitogtatásává, hanem a sokat olvasó, művelt ember bensejéből önkéntelenül, természetesen folyik, műveltségének következményeként. Néha egy-egy találó szóval, klasszikus utalással sokat tud kifejezni. Például Thuz Osvátot „per Aenobarbum nostrum” értesíti; vagy a „procellosus Eurippus” kifejezés találó képet ád azokról az állapo­tokról, amelyek Ulászló korának magyar közéletét jellemezték. A szentírásból, a profán íróktól vagy poétáktól kölcsönzött fordulatai, citátumai sohasem erőszakoltak. A helyzethez, az alkalomhoz illő, majd valamennyi. Ez a választékos mértéktartás kifinomult ízlését dicséri.

De nem lett volna igaz humanista, ha túl nem lőne néha a célon. Midőn az újjáépített bácsi várról és a lecsapolt mocsarakról ír, hasonlata leheletfinom, a béke szépsége, elérhetetlen tisz­ta­sága után sóvárgó lelkéből fakadt: „si tener Narcissus viveret, et se ipsum videret, oblectari posset”. De mindjárt ezután a Duna bevezetését és a Masztonga patak lecsapolását Xerxes és Hannibal tetteivel hasonlítja össze, ami nemcsak az elhihetőség rovására megy, hanem az előző hangulatból is kizökkent. Az ilyesmi azonban csak humanista mivoltának „mélységére” vall. A biblia és a profán írók egyugyanazon levélben békén megférnek és ez adja meg stílusa egyházias-humanista jellegét. Az előbb idézett levél Narcissusával, Xerxesével, Hannibáljával az „ad laudem dei omnipotentis” végzett munka elbeszélésére szolgál.

Bár mintája Cicero, nyelvezete mégsem a klasszikusok latinja. Ez a latin a humanisták ajkán és tollán él, így állandóan fejlődik. Ők nemcsak a klasszikusok szókincsét forgatják, tollukon az újabb, közhasználatban levő szavak és kifejezések is irodalmi fémjelzést kapnak. Beroaldus, ki tanítványait „repurgata lingaurum vitiligine omnique detersa barbarie” akarta oktatni, és önmaga meg tanítványai elé a „Tullianis ornamentis excultus” eszményét tűzte,¹⁹⁸ igazában Apuleius gazdag, színekben pompázó nyelvét és stílusát vette át és fejlesztette tovább. Váradi latin nyelvében is a legkülönbözőbb hatások kereszteződnek. A cicerói latinságra való törekvés szembeötlő, de erős nyomot hagy nyelvén a kancellária sajátos stílje és számos fordulata. Ezenkívül a különféle auktorok, egyházatyák és a Vulgata nyelve. A korabeli humanista irodalomban való jártassága teszi érthetővé a közkeletű humanista sab­lonok és kifejezések bőséges előfordulását. De nem tagadható le stílusának magyaros jellege sem. Több helyütt a latintól elütő magyar gondolkodás. Vannak eredetinek tűnő fordulatai is, s olykor egészen ritka, vagy egyebütt nem található szavakat használ, mint például „discolus”, vagy „ribaldus”.

Végül lássuk, Váradi mit értett „humanitas”-on. Leveleiben ugyanis e terminus számtalanszor előfordul. De ő, akárcsak kortársai, nem abban az értelemben használja, ahogy ma egy huma­nista humanitásáról szokás beszélni. Nem literátus voltát, az antikvitás iránti érdeklődését érti rajta, hanem bizonyos szociális, emberi magatartást, emberiességet, emberséges viselkedés­módot. A humanizmus sem pusztán irodalmi áramlat: mélyebb, az élet minden terére kiható állásfoglalás, tehát világnézet. Ebben a világnézetben előtérbe kerül az ember, mégpedig nem csupán annak szellemi, hanem testi szükségletei is. Bonfini Mátyás humanitásáról írva, annak emberséges voltát így emeli ki: egyik emberének például, aki rosszul lett, a fejét fogta, hogy a „vomitus” könnyebben menjen. Beroaldus Váradiról ezt jegyzi meg: „probe calles humani­tatis officium esse necessitati nimis egentis subvenire”. Az „officium humanitatis” magába foglalja a bőkezűséget, a vendégszeretetet és minden rászorulón való segítést. Innen magya­ráz­ható Váradinak alattvalói és jobbágyai iránt tanúsított ritka humanitása. Szavát jobbágyai érdekében mindig felemeli, mert különben azok kivándorolnának, hiszen még „in Turcia meliorem sibi mansionem reperturos arbitrantur”. Másutt pedig a humanitas nevében kéri az urakat, bánjanak jobbágyaikkal humánusabban.¹⁹⁹

11.

Leveleinek csupán csak töredékét ismerjük, a hozzá írottakat pedig egyáltalán nem. De így is elég tisztán látjuk baráti és ezen keresztül szellemi kapcsolatait. Ezek szálai túlnyúltak az országhatáron, kiváltképp Itália felé. Beroalduson kívül más nevezetesebb humanistáról az adatok szegénysége miatt nem tudunk, de annyi bizonyos, nem ő volt az egyetlen, akivel össze­köttetésben állt. VI. Sándor, Ascanio Sforza, Cesare Borgia és más itáliai főpapok címére írt leveleiben csak pártfogást keres.²⁰⁰ E kapcsolatok inkább diplomáciaiak vagy politikaiak, mint szellemiek. Összeköttetéseit öccse révén építette ki a szentszéknél és a bíborosi kollégiumnál. De nem csupán Itáliában voltak barátai, hanem Németországban és Cseh­országban is, amit Georgius de Stamhoz, Mezerzicki János morvaországi kapitányhoz, egy csehországi tanácsnokhoz és a boroszlói püspökhöz írt levelei igazolnak.²⁰¹

Kapcsolatban állt Tuberóval. Ez a tárgyilagosságra törekvő dalmát humanista történetíró művében kíméletlenül beszél Váradi büszke, dölyfös jelleméről és ezt „obscuro loco” szár­ma­zásának rója fel; de megvédi az „insanus” vádjától, azzal, a hivatkozással, hogy ismerte: „etenim usus sum eius familiaritate”. Talán vendége volt Bácsott, amit Tubero bácsi és kalocsai ismeretsége igazolni is látszik. Művét Frangepán Gergely kalocsai érseknek aján­lotta, ki előbb Váradi olvasókanonokja volt. Munkája forrása 1495-ig főképp Bonfini, azután pedig - mint egy Tuberóról írt tanulmány szerzője megállapítja - értesüléseit „a kalocsai és bácsi egyházmegye főbb embereitől” szerezte.²⁰²

Humanista szempontból ezeknél sokkal jelentősebbek magyarországi kapcsolatai. Alig akad híresebb és műveltebb főúr vagy főpap, akihez baráti szálak ne fűznék. És a magyarországi humanista gócpontokkal állandó összeköttetésben áll, hiszen ezeknek a püspökségeknek élén vagy káptalanjaiban mindenütt barátai foglaltak helyet.

A humanizmus centruma, irányítója most is Buda. Ha nem is olyan ragyogó az élet, mint Mátyás korában, a kancellária humaznizmusa mitsem vesztett szellemi frisseségéből. Sőt, a számban egyre gyarapodó királyi titkárok mind humanisták, a kiskancellária élén pedig Váradi barátja, Kálmáncsehi Domokos áll. A királyi kancelláriával Váradi mindvégig összeköttetésben van; 1494-ből egy, 1498-ból két relációjával találkozunk.²⁰³ De a budai cseh kancelláriával és így a Sodalitas Danubianával is tarthatott fenn baráti viszonyt. Erre joggal következtethetünk ahhoz a Schellenberghez írt leveléből, aki az erősen humanista összetételű cseh kancelláriának volt a vezetője.

A cseh kancelláriának és a Sodalitas Danubianának platonista érdeklődését, mégpedig annak Apuleius felé való orientálódását már említettem. Ebben is egyet érthettek és találkozhattak Váradival. Másrészt Schellenberg hasonlóképpen érdeklődött a teológia iránt is, amit Nicolaus de Mirabilibus neki ajánlott De providencia című műve is igazol.²⁰⁴ Ugyanott dolgozik Neideck György, az osztrák humanista, akinek számára egyik barátja támogatást kért Váraditól, amit az meg is ígért. Valószínűleg kanonoki javadalomról lehetett szó.²⁰⁵

Váradi a budai eseményeket és újságokat bácsi székhelyéről is figyelemmel kísérte. Márton „bonarum artium doctor”, a budai plébános, értesíti a legfrissebb újságokról. Maga is fölmegy többször Budára: országgyűlésre, vagy a király hívatja, hogy tanácsait kikérje. Budán szép sarokháza várja. Itt, vagy pedig valamelyik barátjánál jönnek össze és jó szerémi bor mellett elbeszélgetnek, meghányják-vetik az ország dolgait, a jelen bajait és problémáit, majd a „bonae artes”-nél kötnek ki. Kesztölczihez írt leveléből tudjuk, hogy egy alkalommal „nuper inter colloquendum”, többek között Janus Pannoniusról is szó esett, régi kedves emlékeket elevenítettek fel róla. Költészetét, epigrammáit is megtárgyalták, ezeket még Mátyás idején Váradi gyűjtötte össze. E gyűjteménye azonban fogsága idején elveszett. A beszélgetés úgy­annyira felszította érdeklődését az epigrammák iránt, hogy „nos certe avidissimo cuperemus videre animo”. Csakhogy kitől lehetne megszerezni? Ekkor említi a társaság egyik tagja, Kálmáncsehi Domokos, hogy a gyűjtemény egy másolata Keszthölczi Mihály esztergomi lectorkanonoknál megtalálható. Váradi nem rest, levélben kéri Keszthölczit, küldené el Janus verseit, vagy pedig, ha ez nehézségekbe ütközik, másoltassa le.

Nem tudjuk pontosan, hogy ezen és az ehhez hasonló baráti összejöveteleken a Váradi püspökön és Báthori Miklóson kívül kik voltak jelen.²⁰⁶ Talán Thuz Osvát, a zágrábi püspök, Janus egykori barátja, vagy a királyi és a cseh kancellária tagjai, esetleg a Budán tartózkodó olasz humanisták is? Bonfini nagyon is jól ismerte: munkájában a legnagyobb elismeréssel és tisztelettel szól róla. Váradi bácsi korszakából nincs adatunk arra sem, hogy a régi baráti viszonyt fenntartotta volna Garázda Péterrel, ki az esztergomi káptalan tagja lett. E káptalanból kapcsolat fűzte még Eszéki Istvánhoz, kit Dilecte Istóknak aposztrofál, azonkívül a verselő és Janus verseit olvasgató Keszthölczi Mihályhoz és Márton budai plébánoshoz, aki esztergomi prépost is volt.²⁰⁷

Vácott szintén egy kis humanista központ alakult Báthori Miklós körül, ki csupán humanista stúdiumainak élt, s a gyakorlati élettel nem sokat törődött, és mindvégig „più literato” maradt. Környezetét, ha szabad hinni Galeottónak, artisztikusan alakította ki: gyönyörű palota, szép kertek, gazdag könyvtár. Ez a környezet, amely széppé teheti az elfinomodott, kulturált ember életét. Váradinak ő a legrégibb, legigazibb barátja. Sokban irányadója és példája is. Szép humanista leveleket váltottak. Báthori környezetéhez tartozott Bajoni István, az egykori királyi titkár, aki szintén Bolognában doktorált. Váradi vele is baráti viszonyban volt.²⁰⁸

A „boldog Várad” felé mindig húzta a szíve. A város humanista püspökei szintén barátai voltak. Így Farkas Bálint, majd pedig ennek utóda, a bibliofil Kálmáncsehi Domokos, akinek ígéretet is tesz, hogy meglátogatja.²⁰⁹

Az erdélyi püspökkel, az epigrafia iránt érdeklődő Geréb Lászlóval, akinek titkára a költő Megyericsei János, hasonlóképpen levelez.²¹⁰

Pécsett Janus Pannonius utódja a Ferrarában, Lodovico Carbónál tanult, humanista műveltségű Ernuszt Zsigmond. Mint Korvin János párthíve, már a királyválasztásnál egy táborban voltak.²¹¹ De a pécsi ferencesek művelt custosával, Szemenyei Mihállyal is levelez.

Azonkívül barátja még Thuz Ostáv zágrábi püspök, a kiváló humanista, Fodor István szerémi püspök, humanista nevén Crispus, akit a megürült győri püspökségre ajánl a királynak, kiemelve „probitas”-át, „dictio”-ját és „eruditio”-ját. Bochkay (máshelyütt Bacskai) Miklós mislyei prépost is humanista érdeklődésű lehetett, mert Váradi egyik legszebb epistoláját neki írta.²¹² Baráti köréhez tartoztak még a korabeli híresebb főúrak így a Báthoriak, a Váradyak; Kinizsi Pál, Korotnai János alnádor és Csapi János köznemes is.

12.

Baráti köre nagyrészt most is a régi. Vitéz János egykori pártfogoltjaiból és ismerőseiből tevődik össze. Levelezése és baráti kapcsolatai révén benne él a Jagelló-kori Magyarország szellemi életében. De a napi politikába, bár figyelemmel kíséri, nemigen bonyolódik.

1500-ban azonban újra kilép a közélet porondjára. VI. Sándor ugyanis nagy keresztény összefogást kezdeményez a török ellen. Ebben az egyik legérdekeltebb fél Magyarország. Az ez év elején tartott országgyűlés a török elleni háború mellett döntött. A velenceiekkel megindult tanácskozásokra delegált négy magyar megbízott között Váradi is szerepel. A király Bácsot jelölte meg, ahol a török elleni hadaknak találkozniok kellett volna. Meg is egyeztek a velencei követekkel: Sebastiano Guistinianival és Vittorio Soranzóval. Mint a királyi megbízatásból látjuk, Váradi vezető szerepet vihetett ezeken a tanácskozásokon.²¹³

A török elleni hadakozásból azonban semmi sem lett. A vármegyék csak gyéren jelentek meg; s Ulászló visszavonult. Váradi e kudarcot nem sokkal élte túl. Gyönge egészségéről, állandó betegségéről tett kijelentései mögül, bár humorral fátyolozottan, már régóta ki-kicsendül a halálfélelem. A sok testi és lelki szenvedés végül is legyűrte. 1501 közepén hunyt el, s benne Mátyás-kori humanizmusunknak Vitéz János és Janus Pannonius mellett legnagyobb alakja szállt sírba.²¹⁴ Mint azok, ő is alkotott és nem csupán befogadta az új műveltséget. Levelei, amelyek a Vitéz-féle epistola továbbfejlesztését jelentik, a magyar humanista levélirodalom szebbjei között foglalhatnak helyet. S ő nemcsak „a Mátyás- és Jagelló-kori humanizmus szakaszai között a nevezetesebb kapcsolók egyike”, hanem korszakot zár le, Mátyás-kori humanizmusunk korszakát.²¹⁵

(Magyarságtudomány 1942. 305-28, 532-63.   

„Egy magyar humanista: Váradi Péter” címen.)