Janus Pannoniustól Balassi Bálintig

5.

„Ezt az évet - fűzi Bonfini az 1484. évhez - Péter kalocsai érsek fogságbavetése tette neveze­tessé, ami az előkelőkből a legnagyobb megdöbbenést váltotta ki”, pedig nem ez az első eset Mátyás uralkodása idején. Ha négy és fél évszázados távlatból nézzük az esemé­nyeket, ismerve Mátyás kíméletlen, ellentmondást nem tűrő, elgondolásaihoz ragaszkodó uralkodói magatartását, amely még Beatrixtól sem engedte keresztezni útjait, szinte előrelátható volt ez a szembekerülés. A Vitéz János iskolájában nevelődött, kemény gerincű, heves vérmér­sék­letű, szókimondó magyar főpapnak előbb-utóbb össze kellett ütköznie uralkodójával, aki em­be­reitől csak feltétlen engedelmességet fogadott el. Az érsek bukását siettette pályatársainak áskálódása, kik gyors karrierje miatt irigykedtek rá. Ezek Beatrix köré csoportosultak, akit Váradi az igazságot nyersen kimondó modorával is megsérthetett; másrészt azonban mint Korvin János trónörökösségének híve, a királyné uralkodó terveit is keresztezte.¹¹⁶

Bukása máról-holnapra következett be, mert a királynak utolsó pillanatig bizalmasa és kedveltje volt. Mint főkancellár élénken részt vett a cseh és osztrák háborúk óta erősen össze­bonyolódott diplomáciai ügyek vezetésében. Mátyás nagy terveinek részese, kivitelükben pedig ügyes, használható segítőtársa. A pápai követ 1483. december 24-iki jelentésében „lingua et ingenio potens”-nek és „Regis oculus dexter”-nek mondja. Ugyanebben az évben a királyi személynök tisztét is ő viseli, így a két kancellária vezetőjeként mind a kül-, mind pedig a belpolitikában a király mellett a legszámottevőbb tényező. A diplomáciai levelek nagy részét ő írja, vagy irányítása, ellenőrzése mellett készülnek. Részt vesz a külföldi követek fogadásán, néha a király helyett ő felel beszédükre, máskor a tárgyalásokat is vezeti. Így az 1483. év őszén Budára érkező pápai követtel, aki Mátyás és Frigyes császár között akart békét létrehozni, ő és Stein György tárgyal meg még olyan titkos ügyeket is, amelyeket Mátyás nem szeretett volna a királyné tudomására hozni. Váradiról a pápai követ a legnagyobb elis­me­réssel szól. Nem rajtuk múlt, hogy az egyezséget nem tudták nyélbe ütni, sőt a király öt évre békét kötött a törökkel. Pedig ennek a kalocsai érsek nagyon ellene volt, hiszen a Hunyadi-ház régi tradícióit követő „nemzeti” párttal tartott, és az igazi ellenséget a törökben látta. Ezért tudott egyetérteni a lengyel érdekeket szolgáló Callimachussal.¹¹⁷

A király meg egy alkalmat sem szalasztott el, hogy szolgálatait megjutalmazza. Neki adja „non petenti, nec expectanti” a péterváradi apátságot. Testvérét, Pált, esztergomi préposttá és földvári apáttá nevezi ki (a földvári apátságról öccse javára az érsek mondott le), Mátét pedig jószágadományokban részesíti. Kieszközölte a pápánál, hogy Váradi az érseki palliumot egyházmegyéjén kívül is használhassa. A pápa pedig az augusztinusok megreformálásával bízza meg. Már 1482 végén Mátyás megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy kedvelt főpapja a bíbort is megkapja. Ennél magasabbra magyar főpap alig emelkedhet. A király minden követ megmozgat érdekében. Pált, az érsek öccsét küldi Rómába, és a levelek egész sorát intézi a befolyásos bíbornokokhoz. Még Beatrixszal is írat levelet apósának, a nápolyi királynak Váradi érdekében.

Bíbornoki kineveztetésével céljai voltak. Ebben az időben van ugyan két bíbornoka: Arago­niai János és Veronai Gábor, de kifejezetten „unum Hungarum cardinalem” akar. Váradi már személyi kiválóságai miatt is megérdemli ezt a kitüntetést, minthogy azonban a magyarok különösen kedvelik, Mátyás terveinek sikere is sokban függ ettől a kinevezéstől. Hogy a kinevezést kérő megszokott kancelláriai stílusfordulatok mennyiben felelnek meg a valóság­nak, megállapítani nem lehet. Valószínűleg mégis beleillett Mátyás terveibe, mert római megbízottjának, Veronai Gábornak, írja, hogy ettől, „ut paternitas vestra sciat, non minima negotiorum nostrorum opportunitas dependet.”¹¹⁸

Ebben az időben vált időszerűvé Korvin János trónörökösségének kérdése. Mátyás minden eszközt megragadott, hogy ezt keresztülvigye. Meg is indultak az első kísérletek, hogy Korvin Jánosnak a milanói Sforza Bianca kezét megszerezzék. Váradi szívvel-lélekkel uralkodója mellett áll. Beatrix azonban maga szeretett volna Mátyás után uralkodni, így érdekében állt, hogy a tervet elgáncsolja. Pártot gyűjtött maga köré, s azon volt, hogy a Korvin-párt befolyá­sos embereit az útból eltegyék. Ezek között elsősorban Stein György és Váradi Péter jöttek számításba, különösen az utóbbi, aki a királynét valami módon meg is sérthette, és mint a kancelláriák vezetője, a király kedves embere, a „nemzeti” párttal is összeköttetésben álló főpap, útjában volt Beatrix terveinek. A királyné oldalán kereste az érvényesülést a nagy ambíciójú királyi titkár, Bakócz Tamás is. S csak a kellő pillanatot lesték, hogy az érsekre le­csapjanak.

A pillanat el is érkezett. A kancellár, aki Mátyásnak a törökkel való békekötésébe is csak nehezen nyugodott bele, az egyik tanácskozáson nyíltan szembeszállott a királlyal, és a nagy adókat kárhoztatta. Ehhez még valami „factiosa aemulatio” is járult, amit valószínűvé tesz, hogy épp ekkoriban lett kegyvesztett Báthori Miklós. Dóczi Orbánt is csak a királyné men­tet­te meg. A heves Váradi még fenyegetődzött is, amint Mátyás király mondja az érsekért köz­ben­járó pápai követnek: „Rossz nyelvével romlást akart hozni rám és országomra. De Isten verjen meg, ha halálát kívánom. Csak nyelvétől félek, a császárra vonatkozó titkok miatt, amelyeket reábíztam. Inkább meghalnék, hogysem azon titkok köztudomásra jussanak.” Ekkor fellépnek ellenségei. Az eredmény: Mátyás főkancellárját máról-holnapra Árva várába záratja.¹¹⁹

6.

Az itt töltött öt esztendőről szinte semmit sem tudunk. Ez a rabság lényeges cezúrát jelentett életében. Nem maga választotta Árva vára kényszerű remeteségét, királyi önkény küldte ide, hogy hermetikusan elzárja a külvilágtól, hogy a rábízott titkokkal elkeseredésében vissza ne élhessen. A budai udvar zajos világából kiszakítva, egy eldugott, kietlen helyre zárták. Igazsá­gának és ártatlanságának tudata csak még jobban kínozta és sértett büszkeségében minden eszközt megragadott, hogy magát tisztázza, és valami úton-módon kiszabaduljon. Elkesere­dett kísérleteket tett, így a pápának hagyma levével írt levelet. Küldöncét azonban a levéllel együtt elfogták, és amikor a király a levelet tűz fölé tartva elolvasta, megrémülve látta, hogy az érsek „az ő titkairól” ír. Természetes, hogy ezentúl még jobban őrizték. Az évek meg múltak és Váradinak bele kellett törődnie, hogy a börtönben sorvad el.¹²⁰

A fogság keserves iskola volt. A Fortuna által fölkapott fiatal főpap, akinek eddig minden sikerült: harmincéves korában kalocsai érsek és a király első embere: főkancellár, harminc­három éves korában pedig már a bíbornoki kalap felé nyújtja ki kezét, - most kegyvesztett fogoly, minden hidat felégetett maga mögött és egyedül emészti magát, gondolkodva összetört életén.

Nehezen tűrte a fogságot, pedig - mint Bonfini írja - „honestissime” bántak vele. Ő azonban később a pápának írt levelében úgy emlékezik, hogy „a halál és a pokol torkából” szaba­dult.¹²¹

Ha összehasonlítjuk a fogság előtti és a fogság utáni Váradi Pétert, szembetűnő a változás. A fogságban eltöltött öt esztendő alatt nagy metamorfózison ment keresztül. Korább sem hiányzott ugyan belőle az egészséges, természetes alap, a „dexteritas animi”, a töretlen jellemesség, egyeneslelkűség, becsületérzés és szókimondás: Vitéz János iskolájából került ki, s „a’ tanti viri educatione non degeneravit”. A fogság sok szenvedése és gyötrő magánya le­gya­lulta a vadhajtásokat, amelyek pálya- és vetélytársánál, a hasonló tehetséggel és ambíció­val megáldott Bakócz Tamásban félelmetesre nőttek. A javadalmakat halmozó, hatalmaskodó Váradi Pétert, aki ellen „ob horrescentiam” fellebbezni sem mertek; s akinek minden mértékét meghaladó dölyfe miatt a kortársak az „insanus” melléknevet adták, elmosta az idő. „Lelkün­ket szoktassuk mérsékletre és szerénységre, - írja egyik levelében - ki-ki elégedjék meg a magáéval, nehogy, míg a máséra áhítozik, a magáét is elveszítse.” Az elvilágiasodott, nagyra­törő diplomatából a lelki élet felé forduló főpap, elfáradt, megtört, sztoikus „bölcs” lett.¹²²

Humanista kapcsolatai, az udvar pezsgő életétől távol, megszakadtak. Mint egykor Vitéz, aki fogsága idején sem hagyott fel az önműveléssel és magányát kódexeinek tanulmányozásával és emendálásával édesítette meg, úgy ő is ebben lelte vigaszát. „A szerencsétlenség egyetlen enyhítőjéhez, a stúdiumokhoz menekülve, ezalatt az idő alatt a tudományokban [litterae] különösen nagy jártasságra tettél szert” - írja Beroaldus. Ez a mély, hitével békén megférő humanizmusa csak gazdagodik. Végigkíséri életét és mintegy belefonódva világnézetébe, annak integráns része lesz.¹²³

Míg reményét vesztve fogságban sínylődött, rokonsága, valamint a pápa mindent megtett szabadulása érdekében. Hiába, mert minden kísérlet meghiúsult a király hajthatatlanságán. Váradi testvére, Pál oly hevességgel követelte bátyja igazát, hogy Mátéval együtt maga is kegyvesztett lett. VIII. Ince pápa 1486. március 6-án nagy levéllel igyekezett közbenjárni. Az érsek ügye mégis csak akkor kezdett elindulni a javulás útján, amikor azt az ezzel külön is megbízott pápai követ, Angelo Pecchinoli vette kezébe. A nuncius 1489 elején érkezett meg a Bécsben székelő Mátyás udvarába. A király kezdetben hajthatatlannak mutatkozott ugyan, a követ azonban ügyes diplomáciával nem hagyta ennyiben a dolgot. Mátyást ravasz érveléssel sarokba szorította és elérte, hogy az érseket Árva várából Visegrádra szállították. Sőt, a királyt még arra is rávette, hogy ígéretet tegyen a vádirat összeállíttatására és a per letárgyaltatására, bár jól tudta, hogy ez aligha történhet meg. Előfordulhatott volna ugyanis, hogy az eljárás a királyra nem a legelőnyösebben üt ki, hiszen Váradi semmiféle bűntényt vagy komolyabb kihágást sem követett el. Igazolja ezt az is, hogy sem főkancellári címét, sem pedig kalocsai érsekségét nem veszítette el.¹²⁴

A pápai követ - mint 1489 június elsejei jelentésében írja - az érsek elé ment és Visegrádra kísérte. Találkozásukkor a fogoly könnyekben tört ki és a pápa atyai jóságát áldotta. Egész­sége látszólag töretlen maradt, és akik régebben ismerték, azt állítják, nem változott semmit „preter ventrem grandiorem”. Az igazság mégis az, fogságában súlyos betegségeket szerzett, s ezek hamarosan véget vetettek életének. A követ rábeszélésére elállott ama szándékától, hogy Mátyással a bíróság előtt találkozzék.¹²⁵

Visegrádon is fogolyként kezelték, de már jobban ment sora. És a királynak valóban nem volt komoly szándéka, hogy ellene a pört megindítsa. Úgy is nyilatkozott, hogy szabadon bocsátja és visszaengedi egyházmegyéjébe. Sőt oly célzásokat tett, hogy vele titkos tervei vannak, Korvin János királlyá választása körül nagy szerep vár rá.

Végül is szomorú esemény tárta ki börtöne ajtaját. 1490. április 6-án meghalt Mátyás király. Egy nappal azután, hogy a királyi halottat vivő hajó Visegrád alatt elúszott, levelet intéz Korvin Jánoshoz, „a magyarok és csehek hercegéhez, és az atyai trón örököséhez”: „Fenséges herceg, tégy velem jót, hogy Isten veled is jót tegyen. Ami jót velem cselekszel, abból inkább neked lesz hasznod, mint nekem.” Öntudatos hang, ismeri a maga értékét, tudja, hogy sokat tehet Korvin János érdekében. Korvin számított is erre.

És épp Váradi személye robbantotta ki az összeütközést Korvin és ellenfelei közt. Filipecz János, Bakócz Tamás, Nagylucsei Orbán és a királyné ellene voltak; mellette álltak a Geréb-testvérek és a pápai követ. Ez kiközösítéssel fenyegetőzve követelte az érsek szabadon bo­csátását. Május 8-án Korvin János Budára hozatta, május 20-án pedig szabadon bocsátotta.¹²⁶